Ugrás a fő tartalomra

Venni vagy bérelni? - avagy: kell-e saját nyaraló? (2. rész)

Legutóbb jeleztem már, hogy ez hitvita-jellegű kérdés; olyan, amelyről egyesek kommentháborúkat szoktak vívni, míg mások egy vödör pattogatott kukoricával az ölükben nézik a meccset...


A különböző befektetési tanácsadó oldalak nagyrészt egyetértenek abban, hogy a víkendház, akármilyen alapos anyagi megfontolás eredményeképpen vesszük is: luxuscikk. Mindig drágább lesz, mint időszakosan bérelni egy házat: magas az alapára, és miután megvettük, szépen, sorban jelentkeznek a  rejtett költségei, amelyekkel vagy kalkuláltunk előre vagy nem (viharkár, tyúkól-bontás, Józsi bácsi gondnoki díja, Gizi néni fizetsége a kertészmunkákért, konyhafelújítás, lötyögő konnektor cseréje, nélkülözhetetlen kerti eszközök garmadája, anyámkínja).

A kérdés az, hogy az imént említett komoly anyagi áldozatokat és a többi - ha úgy tetszik, érzelmi - tényezőt összegezve megéri-e nekünk birtokolni az adott ingatlant.

Most arról írok, szándékosan kendőzetlenül sorolva az összes szempontot, hogy mi milyen célból vásároltuk meg a házunkat.


Azért vettük meg Őt, 

hogy legyen hely az általam gyűjtögetett bútoroknak és kiegészítőknek:

öö, igen. Sok mindent másképpen gondolok már, mint akkoriban, amikor a péntek délutáni pesti csúcsforgalomban a Balassi utcából cipeltük haza az ingyen felajánlott, százkilós könyvespolcot (és lámpát és cipősszekrényt), de azért a régi életemből igen sok cuccunk van. És mivel az online börzézés is macerás, illetve kötődöm is hozzájuk, nem akarok és nem tudok megszabadulni tőlük - most már, szerencsére, lesz méltó helyük.

hogy ne kelljen mindig felpakolni a fél háztartást, amikor pihenni megyünk:

mára van mindenkinek alapfelszerelése (gumicsizma!), a konyhában fűszerek, edények. Könyvek, játékok, magazinok. Festék kicsiknek és nagyoknak.

hogy ne számítson az esős idő:

így, hogy korlátlan számú napot tölthetünk ott, mindegy, hogy becsúszik-e egy-két hűvösebb nap. Legalább eljutunk végre kirándulni.


hogy fel kelljen kerekedni, ki kelljen szakadni a városból:

ez egy passzivitás-ellenes ház. Egyelőre. Mondanám, hogy én még ennyit soha nem dolgoztam (pláne nem fizikailag), mint itt sikerül minden alkalommal, de lehet, hogy voltam már hasonlóan leterhelt egy korábbi lakásfelújításkor. Mindenesetre, mivel van a ház, menni kell. Csinálni kell. És ez legtöbbször nagyon jó.

hogy a városi élet okozta torzulásokat kisimítsa a vidék szelídsége (oh!):

ez most túl van romanticizálva, meg konyha-Rousseau, tudom, tudom. De akkor is így van.

Csak egy példa: nem tartom magam elvetemült divatmajomnak, sőt; a nagyvárosi életforma ugyanakkor akaratlanul is hat rám: az öltözködésemre, a szokásaimra, a kultúrafogyasztásomra. Remélem, értitek: nyilván nagyon nem azt akarom állítani, hogy vidéken nincsen értelme csinosan öltözködni, vagy, hogy nincsenek szuper kulturális események (popcorn alert!), csak a saját, városban vs. vidéken töltött napjaimat hasonlítom össze. 

Amikor a kertben dolgozva érzed, hogy tök mindegy, hogy mi van rajtad, sőt, még az is, hogy mennyire tiszta :D, csak ne akadj bele az ágakba, és legyen elvégezve a munka sötétedés (=a szúnyoginvázió és az erdő felől hallatszó, nem túl megnyugtató bagoly(?)-huhogás felerősödése) előtt, az hihetetlenül felszabadító. 

Helyretesz.

ezt mind én hordtam össze egykor

hogy egyszerűbb gyermekkort biztosítsunk a gyerekeknek:

ez nagyon fontos. Ha az életünk legszebb emlékei közé tartoznak a nagyszüleinknél töltött falusi nyarak (márpedig nekem igen), akkor talán törekedjünk arra, hogy valami hasonlóban részesülhessenek a gyerekeink is. Kevés technológiával körülvéve, és igen, wifi helyett sok tábortűz melletti beszélgetéssel (ezt nálunk ki is harcolják, tábortűz-függők).

tömeg helyett termékeny magány:

mivel vidéken nőttem fel, és kisvárosban jártam gimnáziumba, a fővárosban sokáig inkább vendégnek éreztem magam. Persze, alkalmazkodtam, megtanultam otthonosan mozogni benne, de ma sem tudok huzamos ideig tömegben lenni idegkárosodás nélkül. Rendszeres időközönként szükségem van a kisebb népsűrűségre, a tágasság érzetére, ahogyan arra is, hogy ne kelljen mindig szólni valakihez.

egészségügyi okok:

szerintem az év összes napját városi környezetben, lakásban tölteni egyszerűen káros. Pláne nyáron... Ha csak lehet, akkor meg kell próbálni eljutni olyan zöldbe, ami nem park, és olyan vízpartra, ami nem strand. Mielőtt meglett a ház, azt éreztem egy ideje, hogy az egyhetes nyaralások nem ellensúlyozzák eléggé a bezártságot, az egynapos kiruccanások nem "mosnak át" eléggé (viszont nagyon sokba kerülnek). 

hogy meglegyen az állandóság-/otthonosság-érzetünk nyaralás közben is:

ezért neveztük el a szobákat, ezért figyeljük a kert változásait, és ezért vagyunk elégedettek akkor is, ha egyszerűen csak a ház körül tevékenykedünk, és nem megyünk sehová.


hogy lehessen a szabadban enni:

többször írtam arról, hogy az evés milyen fontos szerepet tölt be az életemben milyen fantasztikus a verandán főzni és ebédelni. Aki minden nap ihatja a teáját / kávéját a zöldben, a saját teraszán, nagyon szerencsés.

hogy más életformákat is megtapasztaljanak a gyerekek:

azzal, hogy időről időre látják a szomszédaink mindennapjait, rengeteget nyernek. Megkedvelték őket, és mondanom sem kell, név szerint ismerik a háziállataikat, megtanulják, hogy éppen milyen mezőgazdasági munkák időszerűek, milyen zöldségek és gyümölcsök érnek.

hogy a hobbimból valóság legyen:

ti tudjátok a legjobban: hosszú idő óta foglalkoztat, hogy hogyan lehet egy lerobbant házból kellemes, stílusos vidéki otthont kialakítani. Most itt a lehetőség, yeah.


hogy hosszú távon megtérüljön az ára:

nem gondolom, hogy a házunk nagyon likvid lenne. Nem engedhettük meg magunknak, hogy trendi helyen vegyünk ingatlant, de ennek több előnyét látom, mint hátrányát. A gerjesztett hype-pal vannak bajok: sok olyan szépséges nyaralóhely van az országban, amely mára túlságosan felkapott lett, és ettől - az indokolatlanul magas ingatlanárak mellett - nem is eléggé nyugis. Nem azért vettük a házat, hogy eladjuk, ugyanakkor remélem, hogy évek alatt majd beáll az anyagi egyensúly. Az, hogy valaha ki fogjuk-e adni hosszabb-rövidebb időszakokra, még kérdés, de én hajlok arra, hogy csak a miénk legyen. 

Ezt a nyaralót mi úgy választottuk, hogy tudtuk: az érte vállalt terhek miatt egyhamar sem a (tíz év után igencsak esedékes, városi) lakásfelújítás, sem (a tíz év után dettó esedékes) új autó, sem egyéb efféle úri huncutságok nem fognak beleférni a költségvetésbe. Mégis - az összes nehézséggel és felújítási akadállyal együtt - nagy a boldogság.

Mert ez a ház az Egyetlen.


Számotokra melyik a legfontosabb szempont? Minek van több értelme: a saját vagy a bérelt hétvégi háznak?





Megjegyzések

  1. Valamiért rád gondoltam, amikor olvastam a bejegyzést: http://festettladafia.cafeblog.hu/2018/07/04/felujito-gondolatok/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, köszönöm, nem ismertem hellomoncsi blogját, de akkor mostantól követem, és majd sokat kommentelek is, mert én is azt szeretem, ha van párbeszéd :). És igen, nagyon egybecseng sok minden!

      Törlés
    2. :) :D hellomoncsi pedig én lennék! ;) Azóta olvasom a blogod házfelújítós részét, mióta Te kommenteltél hozzám ;) Én pedig ide írtam már egy párat... a kör bezárult. ;) Vagyis remélem, sokat fogunk irkálni még egymásnak ;) én is szeretem, ha valaki reagál - visszaírok, stb.
      Holdgyöngy, Te is írhatsz nekem, ha már olvasol ;)
      puszi
      ui: ahogy ezt az ajánlást olvastam, nagyon meglepődős-jó érzés volt ám!

      Törlés
    3. https://lmaim-hzunk.blogspot.com/2018/06/vesztesegek-es-garapodasok.html Moncsinak küldöm, őhozzá nem tudtam beilleszteni. Remélem olvassa, én cak néha festek, vagy inkább leginkább festek, de minden felújítót csodálok, és irigylek.

      Törlés
    4. Áh! Szóval írsz hozzám is! :D Mindjárt megnézem a blogod ;)

      Törlés
  2. A mi helyzetünk nem egészen analóg, mivel üdülőnk nekünk soha nem volt. Mi két helyen lakunk, Pesten és Béren, egyik sem az állandó lakás, egyik sem a nyaraló. Persze rá lehetne fogni a béri ház(ak)ra, hogy az(ok) a nyaraló(k), csak azért mert vidéken van(nak), de ez így nem lenne igaz.

    Ugyanakkor, amiket itt fent írtál a vidéki életről, az mind igaz és releváns Bérre. A teljesség igénye nélkül itt a lista:
    a nyugi, a több tér, a friss levegő
    "hogy a városi élet okozta torzulásokat kisimítsa a vidék szelídsége (oh!)"
    a nagy kert
    a változatosság és azonosság nagyszerű ötvözete
    stb., stb., stb.

    De, és itt ez a 64 ezer dolláros kérdés: mi a különbség a saját és a bérelt között? És, szerintem, ez a lényeg.

    A renoválás felszabadítja azokat a kreatív készségeket, amikről még fogalmad sem volt eddig. És amikor kész, sokkal jobban fogod érezni magad benne, mert TE kreáltad. Ezt látom magamon is. Amikor eladtuk az angliai házat egy pillanatig sem fájt a szívem, pedig ott 36 évig éltünk és azért volt benne egy jó adag DIY (többnyire anyagi okokból persze), mert az nem a mi kreációnk volt. A jelenlegi otthonom(aim) viszont a szívem csücske pozíciót foglalja(ák) el.

    Szóval, ha meg kell válaszolnom a címben foglalt kérdést: nincs vita, ha képes vagy rá, VEGYÉL!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hozzáteszem, nekem (nem) titkolt vágyam az, hogy a házunkat legalább évi 3 hónapon át használjuk ki: szóval, a cél olyasmi, mint nálatok. Idén még nem ez látszik megvalósulni, de majd egyszer lesz egy olyan álommelóm, ami nem köt helyhez - és akkor juhhú!

      Saját képünkre formálás: én most azért nem tudok még teljes gőzzel nekiesni, mert a falak nincsenek készen, és addig, amíg így állnak, önáltatásnak érezném, hogy nagy elánnal lakberendezést adjak elő.

      Törlés
  3. Nekünk idén 17 éve van hétvégi házunk. Nálunk úgy volt, hogy Apjuk kitalálta neki fagerendás parasztház kell. Nagyon szerencsések voltunk, mert potom összegért jutottunk a házhoz, és a hatalmas portához. 1 napig nyírjuk a füvet (3 ember). ;-) Azt már mondanom sem kell, hogy rengeteg pénzt öltünk bele, és még mindig lenne mit csinálni. De nem bántuk meg, Gyerkőc imádta, és kiskorában itt ismerte meg a természetet, és az állatokat. Városi gyerekként esélye sem lett volna máshol. Szóval hajrá, élvezzétek minden percét a háznak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amilgade, köszönöm! Van ez a bizonyos gerendás hangulat, én megértem.. :-) Bár nálunk a gyerekek lelkesedése ingadozó a kerti munkákkal kapcsolatban, azért ez is a cél: szabad levegőn értelmes célért küzdeni együtt.

      Törlés
  4. Olvasva benneteket eszembe jutnak az unokáim.Nálunk nincsenek játékok, viszont vannak szerszámok, növények, kidobandó dolgok, s nekik fantáziájuk. Imádják, a héten beugrottak hozzánk, a középső megkérdezte jönnek-e még mert itt olyan jó játszani(mondom én a semmivel).

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…