Ugrás a fő tartalomra

Szobareceptek (Annie Sloan nyomán)

Írtam már Annie Sloan, a krétafesték-keverő nagyasszony és fia, Felix egyik könyvéről, most pedig alaposabban is átveszem a tananyagot. És éppen nem azért, mert kötelező irodalom, hanem, mert letehetetlenül inspiráló. A Room Recipes for Style and Colour című alapmű ébreszthet rá arra, hogy mi az, amit meg lehet valósítani egy házban, és mi az, amit nem. Sokat tanultam ebből a könyvből; segített lenyesegetni a vadhajtásokat, amelyek egyes stílusirányzatok iránti rajongásomból fakadtak. És most már tudom, hogy merre haladok.

A Házunkkal kapcsolatban az első pillanattól kezdve érzem, hogy két stílusirány lesz mérvadó:

a FARMHÁZ & a COTTAGE (kunyhó).

Rendben, de ezeken belül hogyan válasszunk - és milyen elemeket tehetünk hozzájuk?

Főképp az utóbbi kérdés izgat engem: talán most, hogy végre valóra vált az egyik legnagyobb álmom, és lett egy vidéki házunk, nem kéne elszúrni túl eklektikus, túl steril vagy túlságosan amatőr berendezéssel.

Ami még nagyon fontos, hogy sok újrahasznosított bútor lesz benne, de nagyon jó lenne messziről elkerülni a sufnituningot. Na és, mivel a krétafesték a legjobb instant megoldás, a bútorfelújítók prémium nescaféja (Bödőcs Tibor-os oximoron, nem véletlenül..., de erről majd egy későbbi bejegyzésben :-) ), nekem ez a könyv tökéletes ihletforrás.



Annie és Felix cuki bemutató videója, klassz kiemelt fotókkal (a fényképezés Christopher Drake nagyszerű munkája):


A szerzők kilenc stílusréteget bontanak ki az érzéki festékkeverő tablókkal illusztrált albumban. Hogy miért pontosan ezeket, azon lehet vitatkozni, de úgy gondolom, hogy professzionális a választás, mert lefed minden fontos irányt. Nézzük!


1. Neoklasszicista: sajnos, ez nálunk nem játszik. Nem erőszakolhatjuk rá a módos paraszti építészet jegyeit viselő házunkra. Bennem van némi sóvárgás ez iránt az életforma iránt, de tudni kell nemet mondani - és ez az a pont.

2. Hagyományos svéd: meglepő, de ez sem működik nálunk. Nem az ún. ikeás, letisztult skandináv stílusról beszélünk, hanem ilyen tapétás-elegáns, kicsit giccses, arisztokratikus válfajról.

3. Retro: a konyhában, a polcokon rendben van. Egyébként, ha a bútorokat-lámpákat vesszük, mások lakásaiban tud tetszeni, a sajátomban nagyon nem.





4. Bohém: juj, nem. Imádom, ha valaki tud vad színpárosításokat viselni, és szeretem az őrülteket a lakberendezésben is, de inkább ilyen "érdekes kirándulás"-feelingje van számomra. Az otthonosság-érzetet egészen máshová lövöm be.



5. Vintage virágos: nos, itt lehetne kérdőjel, mert ez az a bizonyos régi mackós-kopott bútorhuzatos stílus, amelyre mondhatnám, hogy "ó, hát ezt erőfeszítés nélkül tudom produkálni", mert kb. ilyen állapotban van a ház, de ennél frissebb és tisztább hatást szeretnék.


6. Francia elegancia: igen. Francia farmházas jelleggel, nem a kastélyos és nem a "festőműhely" irány.



7. Rusztikus country: igen, kerülve a nagyon kopottas hatást, szóval, afféle ezer rétegben lepergő festékű kamraajtó nem lesz.


8. Tengerparti: absolutely yes. Amikor egyszer.végre.már száraz, fehérre festett falaink lesznek, megiszom egy pohár fehérbort, és bevetem magam az egyik Vitorlás szobába.

9. Ipari/raktári: arra fogom használni néhol, hogy durvább eredményt érjek el, és ne legyen cukorkajellege egyik enteriőrnek sem.

Drukkoljatok, hogy sikerüljön: mutatós legyen és megtaláljam az egyensúlyt!

A ti házatok/stílusotok melyik?



Megjegyzések

  1. Nekem a tenger/tó/folyóparti stílus mindig tetszett, de eddig még nem volt módom megvalósítani sehol, annak ellenére, hogy Brighton a tenger mellett van Így voltam mindig a francia eleganciával is, és bár esztétikailag mindig csodáltam és el tudtam volna képzelni magam ilyesmitől körülvéve, ebből sem lett soha semmi. A retro is gyakran szerepelt (és még most is szerepel) tárgyaink között (van egy majdnem pont olyan tálalónk, mint az egyik fényképeden), de soha nem dominált.

    Így eljutottam odáig, amit Te már biztosan tudsz, hisz láttad, mi mindig maradtunk a rusztikus country stílusnál, legalább is mióta itthon vagyunk megint. Hiszen nógrádi tornácos házakról van szó, így nem sok más variáció maradt, ugyanakkor ezt nagyon szeretjük is, így ez nyilvánvaló volt.

    Kérdezted, hogy szerintünk mennyire lehet a megadott és szeretett stílust tovább variálni, esetleg egyszerűbb, modernebb dolgokkal kiegészíteni. Ilyesmi nálunk rengeteg van és úgy érzem, hogy működik. Mi imádjuk a totál sgyszerű, mindenhez illő, sima vonalakkal megáldott IKEA bútorokat. A mi nagy farmhouse bútorai között van sok IKEA komód, szék stb. Én renoválásban nem vagyok túl profi, így ilyenjeink nem nagyon vannak, de újrahasznált dolgunk rengeteg van. Ebben Roy a profi. A lényeg az, hogy ha az alapvető stíus dominál, a kiegészítő stílus alkalmazkodjon, amihez a legegyszerűbb megoldás az az, hogy sima és semleges legyen.

    Mi szeretünk megmenteni dolgokat, újrakreációval vagy anélkül. Így néha akad nagy kontraszt is, mint például egy szúette tulipános láda az IKEA székek mellett, de szerintem az OK. Ja, és mivel van barkácsoló őrült is köztünk, mi gyártunk is új bútorokat magunk, vagy újrahasznosított anyagból (így a legjobb), vagy újból. Sima vonalak, egyszerű, praktikus konstrukció és pasztell színek.

    És végül, talán egy olyan ötlet is használ, hogy nem szabad zsúfolni semmit, sehol. "Less is more!" :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kis emlékeket hoztál elő. Azért is örülök, hogy több mint egy éve használjuka házat, mert mostanra tudom, hogy mennyi tárolóhely kell. Így könnyebb lesz megvalósítani a kevesebb több-elvet!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Selyemfényű zöld

Egy hónapig voltunk egyhuzamban a háznál, tegnap jöttünk haza. Most szinte folyamatosan jár a mosógép - az eszem pedig azon, hogy vissza akarok menni, hahaha.

Eléggé szuper volt, pedig nincsen különösebb infrastruktúra azóta sem. A kertben kicsit vitatkozunk az egy darab csíkos függőszéken, a házban ez idő alatt minimális fejlesztés történt, mert még mindig nem biztos, hogy felszabadulnak azok a súlyos összegek, amelyek nélkül nem képzelhető el komoly felújítás. De nem érdekel.
Azt az utat követem, hogy a saját erőmből dolgozom, amennyit tudok. Ez nem kerül semmibe, és nem kell folyton egyeztetni mással. Viszont jó kemény vagyok magammal. Három évet adtam arra, hogy eltüntessem a lomokat (ezt vic-nek írtam is már): mivel a ház 90+ éves, ez évente harminc év felhalmozott cuccától való megszabadulást jelent. Pretty good.
Negatívumok:
- (még júliusban) sok szúnyog: csak úgy lehetett meginni a reggeli kávét a verandán, ha égett a citronella gyertya és be is fújtam magam szúnyogspray-vel;
-…

Venni vagy bérelni? - avagy: kell-e saját nyaraló? (2. rész)

Legutóbb jeleztem már, hogy ez hitvita-jellegű kérdés; olyan, amelyről egyesek kommentháborúkat szoktak vívni, míg mások egy vödör pattogatott kukoricával az ölükben nézik a meccset...


A különböző befektetési tanácsadó oldalak nagyrészt egyetértenek abban, hogy a víkendház, akármilyen alapos anyagi megfontolás eredményeképpen vesszük is: luxuscikk. Mindig drágább lesz, mint időszakosan bérelni egy házat: magas az alapára, és miután megvettük, szépen, sorban jelentkeznek a  rejtett költségei, amelyekkel vagy kalkuláltunk előre vagy nem (viharkár, tyúkól-bontás, Józsi bácsi gondnoki díja, Gizi néni fizetsége a kertészmunkákért, konyhafelújítás, lötyögő konnektor cseréje, nélkülözhetetlen kerti eszközök garmadája, anyámkínja).

A kérdés az, hogy az imént említett komoly anyagi áldozatokat és a többi - ha úgy tetszik, érzelmi - tényezőt összegezve megéri-e nekünk birtokolni az adott ingatlant.

Most arról írok, szándékosan kendőzetlenül sorolva az összes szempontot, hogy mi milyen célból vá…

Plátói szerelem I. (#házak)

Ha van valami, aminek feketeöves nagymestere, örökös világbajnoka vagyok, akkor ez az. Irtó jó szemem van ahhoz, hogy tizenkétezer-kilencszáznyolcvan ingatlanhirdetésből kiszúrjam azt az egy különleges házat, amelyikbe majd nagyon bele tudok szeretni. És amelynek a nem-birtoklása nagyon fog majd fájni. Lamentáló-retrospektív poszt, a végén pozitív perspektívával.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedésteli periódusaim lesznek, furcsa is átélni őket nekem, aki életem összes traumája után egyféle nem voltam sosem: depressziós. Ez nem az, de hullámokban hasonló - és nagyon nem jó.
Ijesztő ennyire fixálódni valamire. 
És, basszus, az ember évekig tudja csinálni (per definitionem). 
Racionálisan tudja, hogy már nem kell neki és nem is lesz az övé, emocionálisan azonban még nem tudja lezárni.
Az összes platonikus érzelemmel kapcsolatban a leszokás rögös útján haladok; sokat segítenek a kávézáskor olvasott velős mondatok.
"Az idő értékes. Okosan pazarold."
Vegyük például azt a…