Úgy látszik, időnként írnom kell egy tabudöntögető, szókimondó, psziché témájú posztot. Mert, drága barátaim, akármilyen intelligensek és öntudatosak vagyunk is, az ösztöneink erősebbek nálunk (ide egy szabadon választott Freud-idézet helyettesíthető be). Ma arról lesz szó, amikor adott két ember. És az egyik fél játszik. A másik fél érzéseivel. A sztori pedig minden, csak nem rózsaszínű.
Nem tudom, ismerősek-e itt valakinek az alábbiak; hogy mennyire gyakoriak az egyenlőtlen kapcsolatok az élet minden területén. Sajnos, úgy olvasom, hogy nagyon elterjedt a probléma. Sőt, azt írják a téma szakértői, hogy minden egyes emberi kapcsolat törvényszerűen aszimmetrikus valamilyen mértékben. Ebbe most nem akarok teljes komolysággal belegondolni, önvédelemből. Éppen elég, hogy személyes érintettségből írom ezt a bejegyzést is, mint mindegyiket - és azért tudom megírni egyáltalán, mert már távolabbról tudom szemlélni a múltban történteket.
Segíteni akarok azzal, hogy megosztom, terápiásan kiírom magamból.
Hogy esetemben mi okozhatta az aszimmetrikus viszony (többszöri) kialakulását, annak még csak a felszínét kapargatom - és valószínűleg egyedül nem is fogom tudni megfejteni soha. Túlságosan mélyen van.
Ott kezdődik a baj, hogy a hétköznapi, csendes örömök mellett én keresem a különlegeset, a spécit. Bírom az eksztatikus-katartikus élményeket (dopamin-függőség...), és komoly áldozatokat tudok hozni értük, sőt, elő is tudom idézni őket. Ezekből a, hm... csillogó pillanatokból érdekes helyzetek szoktak adódni.
Amire viszont világéletemben érzékeny voltam, az a hatalommal való visszaélés. A power pozícióból való beszéd, a felsőbbrendűségi érzés és az abból következő bánásmód - ha értitek, mire gondolok.
Segíteni akarok azzal, hogy megosztom, terápiásan kiírom magamból.
Hogy esetemben mi okozhatta az aszimmetrikus viszony (többszöri) kialakulását, annak még csak a felszínét kapargatom - és valószínűleg egyedül nem is fogom tudni megfejteni soha. Túlságosan mélyen van.
Ott kezdődik a baj, hogy a hétköznapi, csendes örömök mellett én keresem a különlegeset, a spécit. Bírom az eksztatikus-katartikus élményeket (dopamin-függőség...), és komoly áldozatokat tudok hozni értük, sőt, elő is tudom idézni őket. Ezekből a, hm... csillogó pillanatokból érdekes helyzetek szoktak adódni.
Úgyhogy, állati hamar ki is tudok józanodni és be tudok keményíteni - hadd fájjon... -, amikor rájövök, hogy például azzal az ezerszer meghallgatott szakítós számmal már hetekkel azelőtt a próféta szólt belőlem, csak lekussoltam magamban; vagy, hogy ebből mindig csak egyoldalú barátság lehet, mert a másik fél nem fektet kellő energiát a kapcsolatba (szerencsére, ez utóbbi nagyon ritkán fordult eddig elő).
Addig is, amíg megfejtem a titkot, és nem követem el újra ugyanazt a hibát, a környezetemből és a tapasztalataimból kiindulva összegyűjtöttem a legfontosabb piros jelzéseket. Mert itt is vannak univerzális sémák.
(Ilyenkor az internetes motivációs idézetekhez valamelyik Főempatikus Bölcs oda szokta írni kommentben: "Drága Lélek. Tudom, hogyan érzed most magad. Hidd el, van kiút. Meg fogod találni a megoldást. Veled vagyok." Kétszáznegyvenhét lájk.
Ezek ilyen sírva röhögős pillanatok.
Én csak annyit mondok: (I've) been there. Done that.)
Intő jelek, amelyek azt mutatják, hogy egy kapcsolat nem szimmetrikus (és nem is lesz az):
- Csak te tepersz érte, ő nem teszi ezt érted.
Ez a numero uno. Képzeljünk el - a posztnyitó képtől nem függetlenül - egy hosszú kerékpárutat. Megvan? Na most, nektek a táv mértani közepén kell találkoznotok egymással. Azért, mert mind a ketten eltekertetek addig egymásért. Ha nem így történik, akkor - teljesen mindegy, milyen magyarázatok vannak - máris kibillent az egyensúly.
- Kurta vagy elmaradó, esetleg létre sem jövő kommunikáció.
Egy-egy szó. Nem válaszolások. Hosszú hallgatások. "Felülről" beszélés, a problémáid semmibe vétele. Szmájli, szívecske - értelmes szavak és mondatok helyett. Az üzenetekben nincs megszólítás (=a te neved), de van aláírás (=az ő neve). (NB. ez utóbbi lehet szimpla bunkóság is. :P)
- Spórolás az idővel.
Valahogyan soha nem jut rád idő. Nincs mód kedves szóra, odafigyelésre. "Sietnie kell(ett)", nem fért(él) bele a délutánba. Elfelejtett(e). Sűrű volt a nap. Most mennie kell.
- Egyedül vagy.
Egyedül kell lenyomnod a hétköznapokat, egyedül kell megnyugodnod, egyedül kell nagyvonalúnak lenned. Egyedül kell feldolgoznod mindazt, ami történt.
- Amit ő csinál, az értékes,
- Nem örül eléggé neked.
Miközben számodra egyértelműen a hét fénypontja a találkozásotok, és majd' kibújsz a bőrödből, mert újra láthatod, látszik az arcán, hogy inkább zavarban van attól, hogy ott vagy.
- Szexuális tárgyként való kezelés.
Tipikus: már a legeslegelején, amikor te minden erődet be kell, hogy vesd, nehogy szerelmes legyél, a másik fél a szemével nemcsak a szemed keresi, hanem következetesen próbálja kideríteni a pontos mellméreted; mustrálgat. Stíröl. (True story. Férfiak testénél mutatis mutandis. És, ugye, világos, hogy nem prüdériából írom ezt.)
- A barátaid nem veled örülnek, hanem aggódnak érted.
- Az egyik kedvencem: gaslighting.
***
Nem csak romantikus értelemben jöhetnek létre aszimmetrikus viszonyok; a mintázat nagyjából ugyanaz barátságoknál és más kapcsolatoknál is: sok adás, kevés viszonzás, megalázó figyelemhiány, kihasználás, belefáradás és kiábrándulás.
Az a nagy baj, hogy nem véletlenül követed a rögzült mintát. Szándékosan szépen csinálod, nem mész bele olcsó játszmákba, mert nem akarod elhinni, hogy ez már megint ugyanaz (az ismétlési kényszer). Hogy ez nem egy kivételes, csodálatos történet lesz, amelyben éppen emlékeket hoztok létre együtt. Nem akarod elhinni, hogy nem kellesz eléggé.
Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy az egyik, hogy is mondjam, példaértékű esetben csak szeretetet, jókedvet, humort, energiát adtam, ráadásul tök becsületes voltam végig. És nagyon fegyelmezett. Erős, bátor, szép, tiszta és okos. (És, persze, naiv, túlságosan jóindulatú, tapasztalatlan, hiszékeny és hülye.) Végigcsináltam mindent egyedül.
Pedig sikerült hatalmasat csalódni minimum két emberben egyszerre (ez, mondjuk, már-már művészet, tényleg :-)). Mindezt a semmiért, tudom; de igenis van bennem egyfajta nyugalom, legalább erkölcsi értelemben. Hogy sajnos, ezt nem lehetett máshogyan csinálni.
Én ugyanis nem vicceltem, b@zdmeg. (Ez a terápiás írás része volt.)
***
Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy az egyik, hogy is mondjam, példaértékű esetben csak szeretetet, jókedvet, humort, energiát adtam, ráadásul tök becsületes voltam végig. És nagyon fegyelmezett. Erős, bátor, szép, tiszta és okos. (És, persze, naiv, túlságosan jóindulatú, tapasztalatlan, hiszékeny és hülye.) Végigcsináltam mindent egyedül.
Én ugyanis nem vicceltem, b@zdmeg. (Ez a terápiás írás része volt.)
Anélkül, hogy túl akarnám filozofálni az ügyet, felmerül a kérdés: van-e összefüggés aközött, hogy az egyik fél túl sok jót képes adni, nagyon akar - és tudna - szeretni, és aközött, hogy a másiknak ezt könnyű, sőt, kényelmes (!) felhasználni az éppen esedékes ego-tuninghoz? Értem én, hogy a(z érzelmi) kiszolgáltatottságot megfelelő szenzorokkal detektálni lehet valakin, de éppen akkor, amikor ez világossá válik, akkor kötelező humánusan viselkedni - amennyire lehet.
Mert az világos, hogy fájni fog a viszonzatlanság, de vannak dolgok, amiket nem teszünk meg a másik emberrel, és kész.
Már csak azért sem, mert egy következő pillanatban mi is kerülhetünk vesztes pozícióba. Amikor sok minden azon fog múlni, hogy a másik tud-e emberként viselkedni.
Lehetséges, hogy most úgy tűnik, ez sosem fog előfordulni - pedig dehogynem.
Már csak azért sem, mert egy következő pillanatban mi is kerülhetünk vesztes pozícióba. Amikor sok minden azon fog múlni, hogy a másik tud-e emberként viselkedni.
Lehetséges, hogy most úgy tűnik, ez sosem fog előfordulni - pedig dehogynem.
(Azért is írom ezt a posztot, hogy - az összes gyarlóságom mellett - figyelmeztessem magam erre. Hogy soha [többé] ne legyek fölényeskedő, érzéketlen barom. Amikor szólni kell, nyissam ki a szám. Stb.)
Összegezve:
1. Vizsgáljuk meg, hogyan jöhetett létre az egyensúlyeltolódás, miként csúsztunk bele az aszimmetriába - bármelyik oldalon állunk is.
2. Legközelebb próbáljuk felismerni a jeleket, és a folyamat elején kihelyezni egy ordas nagy "STOP" táblát. Az ilyen "kapcsolatoktól" következetesen tartsuk távol magunkat - a lelki egészségünk megőrzése érdekében.
3. Iszonyúan örüljünk azoknak, akik valóban szeretnek bennünket - és akiket valóban szerethetünk. Továbbá: drukkoljunk azért, hogy ez a két halmaz mindig fedje egymást.
Ti mit gondoltok erről? Ismét lehet anonim a válasz, de írjátok meg, légy szíves.
Legközelebb - két vízszigetelő poszt között, haha - a rajongás-idealizálás jelenségéről írok majd.
Ti mit gondoltok erről? Ismét lehet anonim a válasz, de írjátok meg, légy szíves.
Legközelebb - két vízszigetelő poszt között, haha - a rajongás-idealizálás jelenségéről írok majd.
Hű, ez egy kicsit fejbevágott reggel 5-kor, de örültem is neki, hiszen éppen azt bizonyítja, hogy mindenki sokarcú és a vidéki élet, házrenoválás és dekoráció között, ezek a posztok is beleférnek.
VálaszTörlés"I've been there, done that, got the T-shirt'" Szóval ne érezd magad egyedül ezzel! És örülj neki, hogy végül is felismerted az asszimetriát és próbálsz tenni ellene valamit. Gyanítom, hogy a bejelentett következő témához is köze van ennek, és akkor pláne átérzem az egészet, mert a "hero worship" nekem is specialitásom. Végtelenül veszélyes, nem túl intelligens és self-abusing emóció.
Elnézést a sok angol szóért, de valahogy a magyar nem bővelkedik az ilyen pszichés témákban túl sok releváns kifejezésben. Azért dobott egy kicsit padlóra ez az egész, mert nem is olyan régen nekem is volt egy hasonló esetem. Ott nem volt semmi bálványozás, csak egy normális barátság, amiben Roy kb. 5 perc alatt felfedezte az asszimetriát, nekem viszont hónapokba tellett míg elismertem és tettem róla. Ott a kihasználás volt a lényeg és az illető már eleve hazudott, megjátszotta magát és rosszindulatú is volt.
Most már elkerülöm, pedig megint barátkozni próbálkozik, de már nem hagyom. Öntudat, öntisztelet a lényeg. Hogy ne hagyjam magam hülyének nézni, és hála az égnek, most már megy.
A jelek, amiket a posztban írtál 100%-ig korrektek. Tényleg meg kell tanulni felismerni őket, pláne ha bálványozással is párosul a viszony, akkor még nehezebb. Gratula, hogy bátor voltál és megírtad ezt a posztot, remélem segített. :)
emiGrants, Drága Koránkelő Társam a Madárcsiripelésben,
Törlésén annyira kedvellek téged! :-)
Pontosan értettél mindent, amiről írtam.
Nagyon örülök, hogy megosztottad itt az analóg eseted vázát.
A bejegyzés nekem feltétlenül segített. Azért pakoltam ki a szívemet az asztalra - hogy ezzel a szép, tradicionális magyar szólással éljek... - mert remélem, hogy valaki egyszer majd akkor talál rá erre a bejegyzésre, amikor még nem vesztette el a kontrollt az események felett, és a segítségével ki tud jönni az önáltatásból.
...és szerettem volna csupa magyar nyelvű idézetet választani illusztrációképpen, de megint ezek az angol nyelvűek voltak az igazán találóak; én is bocs mindenkitől (és fordítok, mint a gép, ha kell).
TörlésPróbálkoztam már én is aszimmetrikus kapcsolatba szimmetriát lehelni, sőt, többször is belementem ilyen kapcsolatokba (nyilván nem AKARTAM észrevenni a jeleket). A legutóbbi ilyenből nehezen álltam fel, már 15 éve volt, de még mindig belepirulok, h ilyen ökör voltam :)
VálaszTörlésÉs hiába szóltak barátok... sejtem milyen komplexusok vezettek odáig, és azon igyekszem, h a gyerekeim büszkébbek legyenek nálam , valahogy azt gondolom, h az egészséges büszkeség megvéd.
vic,
Törlésigen, arra már én is rájöttem, hogy az én-határok kijelölése nagyon fontos (lenne). Nem tudom, hogyan éreztél rá, de pontosan ez, ami még egyedül érdekel az egészben: hogy szülőként mit lehet tenni azért, hogy a káros mintát ne adjam tovább.
Visszautalva a bejegyzés elejére: megéri nem azonnal feloldódni valamiféle kellemes kábulatban. És - bár ez ilyen enigmatikus "nesze semmi, fogd meg jól"-nak hangzik - az én egyik legfontosabb leckém: hogy a kevés nem elég. Nem (lehet) elég ahhoz, hogy bevonódjon az ember, és kicsit - vagy nagyon - tönkretegye magát.