Ugrás a fő tartalomra

Piros Lábos Fesztivál

Október 4-én, szombaton a megszokottnál is érdemesebb volt a Szentendrei-szigetre látogatni: életre kelt Szigetmonostor Fő utcája. Átlagos, hétköznapi fizimiskája - a macskaköveken gördülő-döcögő autók és a többnyire a polgármesteri hivatalba vagy valamelyik révhez tartó kerékpáros emberek látványa - helyett felvette az ünneplő ruháját: szépre suvickolt piros lábosok, vásári standok, ráérősen sétálgató helyiek és vendégek lepték el.


A fesztivál oldalának szép mottója szerint:

"Az egy napos kulturális és kulináris fesztiválunk célja, hogy örömünneppé emelkedjen a szigetmonostori élet. A falu macskaköves Fő utcája ad otthont a rendezvénynek, ahol elfeledett recepteket keltünk életre, porták ősrégi kapuit tárjuk szélesre, hogy átléphessen rajta a kedves vendég és átélhesse, hogy milyen is lehetett az illatos, fűszeres falusi élet."

Jelentem, jól sikerült, nagyon jól.













































Gratulálok a szervezőknek (a Rosinante Fogadónak, a kézműveseknek, a szakácsoknak, a lelkes szigetmonostori önkénteseknek), még sok ilyet kérünk!




Megjegyzések

  1. Nagyon hangulatos lehetett, ezek a fotók!

    VálaszTörlés
  2. S amit még éreztem, nálunk is lehet hangulatos enteriőröket találni, nem kell külföldre menni keresni mindig. Remélem érted. Amikkel alapból semmi bajom, csak a túlzástól. S a mieinket hiányolom általában nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szigetmonostor -> Magyarország, Pest-megye, Szentendrei-sziget, déli csücsök.... Érdemes régebbi térképeken keresni, mert azokon általában ott van, ha az újabbak nem is tüntetik fel.

      Törlés
  3. Ezek a szép fotók visszaadják ennek a szuper fesztiválnak a hangulatát. Jól éreztük magunkat, köszönjük ;-)

    VálaszTörlés
  4. Ha én ezt tudtam volna hogy ilyen is van..no de majd legközelebb..én is piros-lábos imádó vagyok..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan még jobb lesz jövőre, érdemes figyelni a híradásokat. Hangulatosabb volt, mint a legtöbb vásár, pedig azok sem rosszak.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má