Ugrás a fő tartalomra

JÁTÉK a Bútorékszerrel és a Karamellségekkel

Tavaly rengeteget játszottunk, és amellett, hogy az interjúkat nagyon szerettem csinálni, a sok szervezésbe belefáradtam kicsit a végére. Most viszont, egy jó nagy szünet után, újult erővel, itt vannak a friss nyeremények!


Adamcsik Anitát, a bútorékszer alkotóját már jól ismerhetitek: korábban itt írtam róla. Ő így mutatkozik be:

"Szakiskolában porcelánfestésre jártam, pályakezdőként habán kerámiákat festettem az Iparművészeti Múzeumban, a műtárgymásoló osztályon. A formázás sok részletét itt tanultam meg, az öntés, a korongozás, az antikolás, a mázazás fortélyait, mivel a festendő tárgyak helyben készültek. Amikor a gyerekeimmel itthon voltam és a lakásunk is átalakulóban volt, jött a kerámia fogantyúk ötlete. Miért ne készíteném én el...a régi fehér porcelángombokat színesre festettem saját ízlésem szerint és meg is született a "Bútorékszer"!  Kiderült: nem csak én szeretem az egyedi kerámiagombokat. Párom is lakberendezéssel foglalkozik, nyitott minden szépre, így újabb és újabb területekre kirándultam. Lámpákat festettem, színes üveglapokkal hoztam be a fényt az otthonunk sötét szegleteibe. Először csak itthon, majd a barátok-ismerősök lakásaiba is... Mostanra már sokan megkeresnek egyedi kérésekkel is. A Déryné Bisztróba például a Zsolnay csempékhez készítettem a sarokelemeket, és az eredeti kerámia díszcsíkok (listellok) pótlását. Szép munka volt, igazi kihívás! Imádom a Pataki kézműves csempéket, ezekhez is többször csináltam már kerámiagombokat... Volt már dolgom szecessziós mintájú táblaüveggel, ajtóba, paravánba; lámpabura festésével; kerámia szegővel; esküvői névre szóló habán tálakkal; vintage csempékkel; arab-arany fényáteresztő beépített üvegtáblákkal; szintén beépített kerámia szellőzővel; névtáblával; utcatáblával; házszámmal; ajtószámmal...mind-mind egyedi és izgalmas feladat. I love it!"

Anita a fenti fotón látható bútorékszereket ajánlja fel játékunk nyertesének. De itt nincs még vége a sok jónak! A három bútorgomb mellé a szerencsés nyertes három tégely Karamellségek finomságot is kap!


Baksa Anna bemutatkozása következik:

"A Karamellségeket kicsit több, mint egy éve találtam ki, készítem és forgalmazom: a lágy, selymes karamellkrémet jelenleg 17 féle ízesítéssel készítem. Felhasználható fagylaltra, sütikre csorgatva, kávé, tea, palacsinta, különféle kásák ízesítésére, sült almához, sült tökhöz, de akár csak kiskanállal elnyalogatni sem utolsó. Mindenféle mesterséges adalékanyagtól, aromától, tartósítószertől mentes, prémiumkategóriás kézműves termék, melyet gourmet és delikát boltokban lehet megvásárolni, illetve a műhelyemben vagy vásárokon (pl. WAMP). További infó: www.karamellsegek.com, www.facebook/Karamellsegek"

A játék menete:

1. Legyél a bútorékszer, a Karamellségek és a CK követője a Facebookon, és
2. Írd ide, a bejegyzés alá, a Facebookon is használt neveddel, hogy mit vársz a legjobban az idei nyáron!
3. Minden lájknak és megosztásnak nagyon örülünk. :-)


A nyertest tehát hármunk közös, ide is kommentelő Facebook-követői közül sorsoljuk ki.

A játék 2013. június 24-én éjfélig tart. Hajrá!

(A nyereményt magyarországi címre tudjuk postázni.)





Megjegyzések

  1. A legjobban: költözés:)
    Második helyen Balaton,jeges limonádé:)

    VálaszTörlés
  2. Balaton,strandok,hűsítő koktélok és lakás dekorálás...
    Zöldhegyi Nikolett

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Az újszülött kisbabámmal vagyok itthon, így leginkább azt várom, hogy a férjem szabin legyen és együtt töltsünk pár hetet...:)
    Nagyon klasszak az ajándékok.
    Üdvözlettel, Tormássi Eszter

    VálaszTörlés
  4. Torma Csilla:) Mindhármat lájkolom már régen:) és legjobban a tengerpartot várom:)

    VálaszTörlés
  5. Idén nyáron legjobban a költözést várom, hogy alkothassak végre a saját konyhámban... Utána meg a Balatont. :)
    (Ko.vács Bl.anka)

    VálaszTörlés
  6. Jusztina D. Virovecz, legjobban a csobbanást várom a hűs habokban:))))

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    A tihanyi levendulafesztivált várom, ami hétvégén lesz.:)
    Köszi a játékot!
    Üdv:
    Brigitta Vámossy

    VálaszTörlés
  8. azt várom, hogy megjavítsák a biciklimet:)

    VálaszTörlés
  9. Kelemen Bíborka2013. június 19. 18:34

    Legyen időm olvasni, alkotni, kirándulni.

    VálaszTörlés
  10. A balatoni nyaralást várom!
    Kristóf Kinga

    VálaszTörlés
  11. Szabi, pihenés, nyaralás
    Rita Valkó

    VálaszTörlés
  12. Azt várom a legjobban, hogy szabin legyek :)
    Orsi Maya Molnár

    VálaszTörlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. Legjobban azt várom, hogy 5 és fél év után megoldódjon a lakáskérdésünk és átköltözzünk az új lakásba. izgalmas projekt lesz, mert előtte még kicsit a mi képünkre is kell szabni!

    Zsuzsa Debreceni

    VálaszTörlés
  15. Az augusztust és vele együtt a nyári szabadságolást.

    VálaszTörlés
  16. Nyári szabi, nyári zápor, mínusz kilók

    Talián Era

    VálaszTörlés
  17. Erdély, esélyek, enyhülés :)

    Alexandra Kiss

    VálaszTörlés
  18. Van három "neten-szerzett" barátném, akikkel a tavalyi után idén már a második közös családi nyaralásunkat szervezzük...7 felnőtt-7 gyerkőc...no, én ezt várom nagyon-nagyon :)!
    Szabó Ilus (Szami)

    VálaszTörlés
  19. Kézműves tábor, alkotás, lakás szépítés.
    Szőllősi Ildikó

    VálaszTörlés
  20. Tompos Réka
    A költözést a kertes házba, ahol van MEDENCE:)))

    VálaszTörlés
  21. Birkás Mária
    A nyaralást nagyon várom :)

    VálaszTörlés
  22. Azt várom, hogy mindenki itthon legyen.

    VálaszTörlés
  23. Blaskovicsné Kádár Tünde.Azt,hogy végre szabadságra mehessek és egy kicsit kreativkodhassak.

    VálaszTörlés
  24. Reider Patrícia. Mit várok legjobban? Hogy vége legyen a felújításnak és végre újra rend, nyugalom,és tisztaság legyen.

    VálaszTörlés
  25. Balaton :-)
    Üdv: Pados Zsuzsanna

    VálaszTörlés
  26. A nyári szabadságot,s vele együtt a nyaralást várom a legjobban. Üdv. Mónusné G. Krisztina

    VálaszTörlés
  27. Mindenki költözik???? :) Mi is, de én nem azt várom a legjobban, hanem az augusztusi sportos-bulis hetet a barátokkal.
    Máthé Fanni

    VálaszTörlés
  28. Sziget Fesztivál Quimby Csodaországban :)
    Gyöngyi Veller

    VálaszTörlés
  29. Balaton-Tihany
    Tibold Sándor-TiboldS6

    VálaszTörlés
  30. A tengerparti nyaralást várom a legjobban Horvátországban.
    Vankó Marcsi

    VálaszTörlés
  31. A legjobban azt, hogy több időt tudok együtt tölteni a párommal. Ezen kívül a romániai túránkat a barátokkal és azt, hogy remélhetőleg elkezdem majd a szakmai gyakorlatomat.

    Kovács Éva

    VálaszTörlés
  32. A legjobban a cukrász szakmai gyakorlatomat várom! (:
    (Kaló Dorka)

    VálaszTörlés
  33. Sziasztok!

    Sok szép napot, közös kirándulásokat a családommal. Varga Rita

    VálaszTörlés
  34. A legjobban a vizsgák végét várom, és a 2 hónapos semmittevést :)

    (Zhou Jian Fei)

    VálaszTörlés
  35. Köszönjük a kommenteket és a résvételt, az eredmény a Facebookon olvasható!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p