Ugrás a fő tartalomra

HÉTvége VI.: nyárkezdet

Tegnap végre megéreztem a nyárból valamit. Nem mondom, hogy 100%-ig pozitív érzés volt a dögmeleg városban, a vidéki árvízhelyzet miatt aggódva, a gátakon dolgozóknak drukkolva, de egy pillanatra megcsapott a szünidő-hangulat.

Néztem az óvodában a csodaszép ballagókat, köztük a lányomat, és annyira boldog voltam, amennyire szomorú is.

Jó hétvégét mindenkinek!








Mi az (program, tennivaló, hely, ennivaló), ami az idei nyárból nem maradhat ki nálatok?



Megjegyzések

  1. Gyümölcsszüret, lekvár fõzés, egy jó pár kirándulás, pancsikolás, hintaágyban üldögélés.
    Ki kell próbálni a tavaly készült dió likõrt, remélem jó lett. Amikor leszürtem, a megmaradt diókra ráöntöttem egy üveg fehérbort és abból meg vermouth lett. Azt is meg kell inni.
    Kanadai unokámmal játszani is kell amikor itt lesznek, azután meg megyünk Szlovéniába.
    Kb. ennyi jut eszembe ebbõl a nyárból, persze a lényeg az az, hogy legyen!!! Most éppen elkezdett dörögni ahogy ezt írom. Ahhhhh!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, óriási zuhé lett azután, hogy ezt írtad. Az én nyári listám: bútorfestés, strand, lecsó, főtt kukorica, kovászos uborka, befőzés, lakásátrendezés meglévő bútorokkal, néhány jó szabadtéri koncert, városlátogatások. Időjárását tekintve angolos nyár lesz, úgy tűnik!

      Törlés
  2. Azok a zsákszőttes párnák..<3

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má