Ugrás a fő tartalomra

HÉTvége III.

Hú, vaskos közhellyel élve: röpülnek a napok! Hiányzik a blog, de egy nagy leadandó munkát próbálok fegyelmezetten csinálni, miközben a bloggal kapcsolatos dolgokkal is töltöm az időt, például a héten Sz. hathatós segítségével hazacipeltünk néhány nulla forintos öreg bútort, amit fel fogok újítani - most annyi festenivaló van itthon, hogy én magam mondom azt, egy időre stop... -, és inspirációs képeket is folyamatosan gyűjtök.

Voltunk a Projekt Showroomban is, ahol ismét feltámadt a méhviaszolt bútorok iránt érzett szerelmem.

A naturillo.hu jóvoltából természetes anyagú festékmaró pasztát, olajat és viaszt is fogok tesztelni a napokban.

Most már csak azt kellene elérnem, hogy ne szeressek bele mindegyik szedett-vedett, jobb napokat látott bútorszerzeményembe, mert alig férünk el, és a mi lakásunkra is igaz, hogy nem kéne ennyire ragaszkodni a tárgyakhoz, hogy a kevesebb több...

Ennek az önismereti folyamatnak a stációit ti is láthatjátok majd a blogon.

Nagy színválasztó dilemmában vagyok ismét, észrevehetitek a fotókon a kedvenc árnyalataimat.

Íme, a hét kép - várom a kedvenceket és a híradást: hogy vagytok?






 
 





Megjegyzések

  1. Az utolsó képen gyönyörűek a színek!!! Nekem a fekete nem kéne közé! Magam sem értem, hogyan kúszott be az én életembe is a rózsaszín és a türkiz...:-) Főleg a türkiz... Soha nem szerettem a kék árnyalatokat...Aztán vettem egy csészét...:-)

    VálaszTörlés
  2. Az első az én világom :) Eszter

    VálaszTörlés
  3. Én is az elsőt szeretem legjobban. És én is képeket gyűjtök. Az önismereti folyamatban ott tartok, hogy rájöttem, mindig a finom fényeket keresem, pontosabban a természetes fényeket. A kertemet (mivel nincs kerítés, nagyjából az egész Sokorót a kertemnek tekintem, az állataim-vadmalacok,őzek, nyulak, kóbor ebek- itt járkálnak keresztül kasul)is akkor a legszebb, ha süt rá a nap. És azért szeretem a fehér falakat, világos árnyalatokat, a fehér porcelánt, mert fényfüggő vagyok, mint valami növény. A másodikon a koszorú műanyag szerintetek? És ti hogy vagytok a művirággal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most fantasztikus lehet a tágabb kertedben, az biztos! Döngnek végre a méhek, ugye...?
      Lehet, hogy mű az a koszorú - nekem nincs művirágom, de el tudom képzelni valamelyik szürke hónapban.

      Törlés
    2. ck! Mosmá nagyon hiányozol..... Ez van. Elvirágzott egyszerre minden, csak a birsalma maradt hátra, illik is hozzá, hogy elkülönüljön. :D Remélem, csak elfoglalt vagy mással, és nem beteg, v. ilyesmi...Gondolkozok rád. Sz.

      Törlés
    3. Holnap lesz 2 hónapja, hogy utoljára írtam ide. Furcsa; rengeteg minden történt, de ahogy sejthettétek, magántermészetű dolgok, és én ezt a határt nem lépem át a blogírásban. Nem ítélem el, ha valaki megteszi és akár még azt sem, ha bulvárosítja az életét, de sajnos nekem nem megy. Elfoglalt vagyok - nagy vonalakban el fogom mondani, hogy mivel! Köszönöm a soraidat.

      Törlés
    4. Azt semmiképp sem gondolom, hogy sajnos. :D

      Törlés
  4. Szintén zenész, ami a gyűjtögetést illeti. Nem elég, hogy vásárolgatok:-), de a (jól)ismerőseim is gyakran "meglepnek" azzal a felkiáltással, hogy sajnáltam kidobni, te biztosan valamit ügyeskedsz majd belőle.
    Hát nálunk bizony van művirág: pl. amikor az orchideák elvirágoznak, beszúrok egy művirág ágat (IKEA) a cserépbe. Lehet itt-ott egészen jókat kapni, télen jót tesznek a szememnek. Persze ezt is (mint minden mást) mértékkel kell használni. Most éppen (mű)tulipános ajtókopogtatót fogok kreálni.
    Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, akkor sok kincsed lehet! Nekem is bejönnek azok a művirágok, amiket említettél. Egy hónap telt el azóta, hogy írtál ide - és erről jutott eszembe, hogy a héten veszek egy csokor virágot!

      Törlés
  5. Nincs még leadva a leadandó? Várom a folytatást! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Aliz, most már lassacskán visszatérek...! mert végre leadtam! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má