Ugrás a fő tartalomra

HÉTvége III.

Hú, vaskos közhellyel élve: röpülnek a napok! Hiányzik a blog, de egy nagy leadandó munkát próbálok fegyelmezetten csinálni, miközben a bloggal kapcsolatos dolgokkal is töltöm az időt, például a héten Sz. hathatós segítségével hazacipeltünk néhány nulla forintos öreg bútort, amit fel fogok újítani - most annyi festenivaló van itthon, hogy én magam mondom azt, egy időre stop... -, és inspirációs képeket is folyamatosan gyűjtök.

Voltunk a Projekt Showroomban is, ahol ismét feltámadt a méhviaszolt bútorok iránt érzett szerelmem.

A naturillo.hu jóvoltából természetes anyagú festékmaró pasztát, olajat és viaszt is fogok tesztelni a napokban.

Most már csak azt kellene elérnem, hogy ne szeressek bele mindegyik szedett-vedett, jobb napokat látott bútorszerzeményembe, mert alig férünk el, és a mi lakásunkra is igaz, hogy nem kéne ennyire ragaszkodni a tárgyakhoz, hogy a kevesebb több...

Ennek az önismereti folyamatnak a stációit ti is láthatjátok majd a blogon.

Nagy színválasztó dilemmában vagyok ismét, észrevehetitek a fotókon a kedvenc árnyalataimat.

Íme, a hét kép - várom a kedvenceket és a híradást: hogy vagytok?






 
 





Megjegyzések

  1. Az utolsó képen gyönyörűek a színek!!! Nekem a fekete nem kéne közé! Magam sem értem, hogyan kúszott be az én életembe is a rózsaszín és a türkiz...:-) Főleg a türkiz... Soha nem szerettem a kék árnyalatokat...Aztán vettem egy csészét...:-)

    VálaszTörlés
  2. Az első az én világom :) Eszter

    VálaszTörlés
  3. Én is az elsőt szeretem legjobban. És én is képeket gyűjtök. Az önismereti folyamatban ott tartok, hogy rájöttem, mindig a finom fényeket keresem, pontosabban a természetes fényeket. A kertemet (mivel nincs kerítés, nagyjából az egész Sokorót a kertemnek tekintem, az állataim-vadmalacok,őzek, nyulak, kóbor ebek- itt járkálnak keresztül kasul)is akkor a legszebb, ha süt rá a nap. És azért szeretem a fehér falakat, világos árnyalatokat, a fehér porcelánt, mert fényfüggő vagyok, mint valami növény. A másodikon a koszorú műanyag szerintetek? És ti hogy vagytok a művirággal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most fantasztikus lehet a tágabb kertedben, az biztos! Döngnek végre a méhek, ugye...?
      Lehet, hogy mű az a koszorú - nekem nincs művirágom, de el tudom képzelni valamelyik szürke hónapban.

      Törlés
    2. ck! Mosmá nagyon hiányozol..... Ez van. Elvirágzott egyszerre minden, csak a birsalma maradt hátra, illik is hozzá, hogy elkülönüljön. :D Remélem, csak elfoglalt vagy mással, és nem beteg, v. ilyesmi...Gondolkozok rád. Sz.

      Törlés
    3. Holnap lesz 2 hónapja, hogy utoljára írtam ide. Furcsa; rengeteg minden történt, de ahogy sejthettétek, magántermészetű dolgok, és én ezt a határt nem lépem át a blogírásban. Nem ítélem el, ha valaki megteszi és akár még azt sem, ha bulvárosítja az életét, de sajnos nekem nem megy. Elfoglalt vagyok - nagy vonalakban el fogom mondani, hogy mivel! Köszönöm a soraidat.

      Törlés
    4. Azt semmiképp sem gondolom, hogy sajnos. :D

      Törlés
  4. Szintén zenész, ami a gyűjtögetést illeti. Nem elég, hogy vásárolgatok:-), de a (jól)ismerőseim is gyakran "meglepnek" azzal a felkiáltással, hogy sajnáltam kidobni, te biztosan valamit ügyeskedsz majd belőle.
    Hát nálunk bizony van művirág: pl. amikor az orchideák elvirágoznak, beszúrok egy művirág ágat (IKEA) a cserépbe. Lehet itt-ott egészen jókat kapni, télen jót tesznek a szememnek. Persze ezt is (mint minden mást) mértékkel kell használni. Most éppen (mű)tulipános ajtókopogtatót fogok kreálni.
    Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, akkor sok kincsed lehet! Nekem is bejönnek azok a művirágok, amiket említettél. Egy hónap telt el azóta, hogy írtál ide - és erről jutott eszembe, hogy a héten veszek egy csokor virágot!

      Törlés
  5. Nincs még leadva a leadandó? Várom a folytatást! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Aliz, most már lassacskán visszatérek...! mert végre leadtam! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…