Ugrás a fő tartalomra

HÉTvége III.

Hú, vaskos közhellyel élve: röpülnek a napok! Hiányzik a blog, de egy nagy leadandó munkát próbálok fegyelmezetten csinálni, miközben a bloggal kapcsolatos dolgokkal is töltöm az időt, például a héten Sz. hathatós segítségével hazacipeltünk néhány nulla forintos öreg bútort, amit fel fogok újítani - most annyi festenivaló van itthon, hogy én magam mondom azt, egy időre stop... -, és inspirációs képeket is folyamatosan gyűjtök.

Voltunk a Projekt Showroomban is, ahol ismét feltámadt a méhviaszolt bútorok iránt érzett szerelmem.

A naturillo.hu jóvoltából természetes anyagú festékmaró pasztát, olajat és viaszt is fogok tesztelni a napokban.

Most már csak azt kellene elérnem, hogy ne szeressek bele mindegyik szedett-vedett, jobb napokat látott bútorszerzeményembe, mert alig férünk el, és a mi lakásunkra is igaz, hogy nem kéne ennyire ragaszkodni a tárgyakhoz, hogy a kevesebb több...

Ennek az önismereti folyamatnak a stációit ti is láthatjátok majd a blogon.

Nagy színválasztó dilemmában vagyok ismét, észrevehetitek a fotókon a kedvenc árnyalataimat.

Íme, a hét kép - várom a kedvenceket és a híradást: hogy vagytok?






 
 





Megjegyzések

  1. Az utolsó képen gyönyörűek a színek!!! Nekem a fekete nem kéne közé! Magam sem értem, hogyan kúszott be az én életembe is a rózsaszín és a türkiz...:-) Főleg a türkiz... Soha nem szerettem a kék árnyalatokat...Aztán vettem egy csészét...:-)

    VálaszTörlés
  2. Az első az én világom :) Eszter

    VálaszTörlés
  3. Én is az elsőt szeretem legjobban. És én is képeket gyűjtök. Az önismereti folyamatban ott tartok, hogy rájöttem, mindig a finom fényeket keresem, pontosabban a természetes fényeket. A kertemet (mivel nincs kerítés, nagyjából az egész Sokorót a kertemnek tekintem, az állataim-vadmalacok,őzek, nyulak, kóbor ebek- itt járkálnak keresztül kasul)is akkor a legszebb, ha süt rá a nap. És azért szeretem a fehér falakat, világos árnyalatokat, a fehér porcelánt, mert fényfüggő vagyok, mint valami növény. A másodikon a koszorú műanyag szerintetek? És ti hogy vagytok a művirággal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most fantasztikus lehet a tágabb kertedben, az biztos! Döngnek végre a méhek, ugye...?
      Lehet, hogy mű az a koszorú - nekem nincs művirágom, de el tudom képzelni valamelyik szürke hónapban.

      Törlés
    2. ck! Mosmá nagyon hiányozol..... Ez van. Elvirágzott egyszerre minden, csak a birsalma maradt hátra, illik is hozzá, hogy elkülönüljön. :D Remélem, csak elfoglalt vagy mással, és nem beteg, v. ilyesmi...Gondolkozok rád. Sz.

      Törlés
    3. Holnap lesz 2 hónapja, hogy utoljára írtam ide. Furcsa; rengeteg minden történt, de ahogy sejthettétek, magántermészetű dolgok, és én ezt a határt nem lépem át a blogírásban. Nem ítélem el, ha valaki megteszi és akár még azt sem, ha bulvárosítja az életét, de sajnos nekem nem megy. Elfoglalt vagyok - nagy vonalakban el fogom mondani, hogy mivel! Köszönöm a soraidat.

      Törlés
    4. Azt semmiképp sem gondolom, hogy sajnos. :D

      Törlés
  4. Szintén zenész, ami a gyűjtögetést illeti. Nem elég, hogy vásárolgatok:-), de a (jól)ismerőseim is gyakran "meglepnek" azzal a felkiáltással, hogy sajnáltam kidobni, te biztosan valamit ügyeskedsz majd belőle.
    Hát nálunk bizony van művirág: pl. amikor az orchideák elvirágoznak, beszúrok egy művirág ágat (IKEA) a cserépbe. Lehet itt-ott egészen jókat kapni, télen jót tesznek a szememnek. Persze ezt is (mint minden mást) mértékkel kell használni. Most éppen (mű)tulipános ajtókopogtatót fogok kreálni.
    Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, akkor sok kincsed lehet! Nekem is bejönnek azok a művirágok, amiket említettél. Egy hónap telt el azóta, hogy írtál ide - és erről jutott eszembe, hogy a héten veszek egy csokor virágot!

      Törlés
  5. Nincs még leadva a leadandó? Várom a folytatást! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Aliz, most már lassacskán visszatérek...! mert végre leadtam! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Selyemfényű zöld

Egy hónapig voltunk egyhuzamban a háznál, tegnap jöttünk haza. Most szinte folyamatosan jár a mosógép - az eszem pedig azon, hogy vissza akarok menni, hahaha.

Eléggé szuper volt, pedig nincsen különösebb infrastruktúra azóta sem. A kertben kicsit vitatkozunk az egy darab csíkos függőszéken, a házban ez idő alatt minimális fejlesztés történt, mert még mindig nem biztos, hogy felszabadulnak azok a súlyos összegek, amelyek nélkül nem képzelhető el komoly felújítás. De nem érdekel.
Azt az utat követem, hogy a saját erőmből dolgozom, amennyit tudok. Ez nem kerül semmibe, és nem kell folyton egyeztetni mással. Viszont jó kemény vagyok magammal. Három évet adtam arra, hogy eltüntessem a lomokat (ezt vic-nek írtam is már): mivel a ház 90+ éves, ez évente harminc év felhalmozott cuccától való megszabadulást jelent. Pretty good.
Negatívumok:
- (még júliusban) sok szúnyog: csak úgy lehetett meginni a reggeli kávét a verandán, ha égett a citronella gyertya és be is fújtam magam szúnyogspray-vel;
-…

Venni vagy bérelni? - avagy: kell-e saját nyaraló? (2. rész)

Legutóbb jeleztem már, hogy ez hitvita-jellegű kérdés; olyan, amelyről egyesek kommentháborúkat szoktak vívni, míg mások egy vödör pattogatott kukoricával az ölükben nézik a meccset...


A különböző befektetési tanácsadó oldalak nagyrészt egyetértenek abban, hogy a víkendház, akármilyen alapos anyagi megfontolás eredményeképpen vesszük is: luxuscikk. Mindig drágább lesz, mint időszakosan bérelni egy házat: magas az alapára, és miután megvettük, szépen, sorban jelentkeznek a  rejtett költségei, amelyekkel vagy kalkuláltunk előre vagy nem (viharkár, tyúkól-bontás, Józsi bácsi gondnoki díja, Gizi néni fizetsége a kertészmunkákért, konyhafelújítás, lötyögő konnektor cseréje, nélkülözhetetlen kerti eszközök garmadája, anyámkínja).

A kérdés az, hogy az imént említett komoly anyagi áldozatokat és a többi - ha úgy tetszik, érzelmi - tényezőt összegezve megéri-e nekünk birtokolni az adott ingatlant.

Most arról írok, szándékosan kendőzetlenül sorolva az összes szempontot, hogy mi milyen célból vá…

Plátói szerelem I. (#házak)

Ha van valami, aminek feketeöves nagymestere, örökös világbajnoka vagyok, akkor ez az. Irtó jó szemem van ahhoz, hogy tizenkétezer-kilencszáznyolcvan ingatlanhirdetésből kiszúrjam azt az egy különleges házat, amelyikbe majd nagyon bele tudok szeretni. És amelynek a nem-birtoklása nagyon fog majd fájni. Lamentáló-retrospektív poszt, a végén pozitív perspektívával.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedésteli periódusaim lesznek, furcsa is átélni őket nekem, aki életem összes traumája után egyféle nem voltam sosem: depressziós. Ez nem az, de hullámokban hasonló - és nagyon nem jó.
Ijesztő ennyire fixálódni valamire. 
És, basszus, az ember évekig tudja csinálni (per definitionem). 
Racionálisan tudja, hogy már nem kell neki és nem is lesz az övé, emocionálisan azonban még nem tudja lezárni.
Az összes platonikus érzelemmel kapcsolatban a leszokás rögös útján haladok; sokat segítenek a kávézáskor olvasott velős mondatok.
"Az idő értékes. Okosan pazarold."
Vegyük például azt a…