Ugrás a fő tartalomra

HÉTvége III.

Hú, vaskos közhellyel élve: röpülnek a napok! Hiányzik a blog, de egy nagy leadandó munkát próbálok fegyelmezetten csinálni, miközben a bloggal kapcsolatos dolgokkal is töltöm az időt, például a héten Sz. hathatós segítségével hazacipeltünk néhány nulla forintos öreg bútort, amit fel fogok újítani - most annyi festenivaló van itthon, hogy én magam mondom azt, egy időre stop... -, és inspirációs képeket is folyamatosan gyűjtök.

Voltunk a Projekt Showroomban is, ahol ismét feltámadt a méhviaszolt bútorok iránt érzett szerelmem.

A naturillo.hu jóvoltából természetes anyagú festékmaró pasztát, olajat és viaszt is fogok tesztelni a napokban.

Most már csak azt kellene elérnem, hogy ne szeressek bele mindegyik szedett-vedett, jobb napokat látott bútorszerzeményembe, mert alig férünk el, és a mi lakásunkra is igaz, hogy nem kéne ennyire ragaszkodni a tárgyakhoz, hogy a kevesebb több...

Ennek az önismereti folyamatnak a stációit ti is láthatjátok majd a blogon.

Nagy színválasztó dilemmában vagyok ismét, észrevehetitek a fotókon a kedvenc árnyalataimat.

Íme, a hét kép - várom a kedvenceket és a híradást: hogy vagytok?






 
 





Megjegyzések

  1. Az utolsó képen gyönyörűek a színek!!! Nekem a fekete nem kéne közé! Magam sem értem, hogyan kúszott be az én életembe is a rózsaszín és a türkiz...:-) Főleg a türkiz... Soha nem szerettem a kék árnyalatokat...Aztán vettem egy csészét...:-)

    VálaszTörlés
  2. Az első az én világom :) Eszter

    VálaszTörlés
  3. Én is az elsőt szeretem legjobban. És én is képeket gyűjtök. Az önismereti folyamatban ott tartok, hogy rájöttem, mindig a finom fényeket keresem, pontosabban a természetes fényeket. A kertemet (mivel nincs kerítés, nagyjából az egész Sokorót a kertemnek tekintem, az állataim-vadmalacok,őzek, nyulak, kóbor ebek- itt járkálnak keresztül kasul)is akkor a legszebb, ha süt rá a nap. És azért szeretem a fehér falakat, világos árnyalatokat, a fehér porcelánt, mert fényfüggő vagyok, mint valami növény. A másodikon a koszorú műanyag szerintetek? És ti hogy vagytok a művirággal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most fantasztikus lehet a tágabb kertedben, az biztos! Döngnek végre a méhek, ugye...?
      Lehet, hogy mű az a koszorú - nekem nincs művirágom, de el tudom képzelni valamelyik szürke hónapban.

      Törlés
    2. ck! Mosmá nagyon hiányozol..... Ez van. Elvirágzott egyszerre minden, csak a birsalma maradt hátra, illik is hozzá, hogy elkülönüljön. :D Remélem, csak elfoglalt vagy mással, és nem beteg, v. ilyesmi...Gondolkozok rád. Sz.

      Törlés
    3. Holnap lesz 2 hónapja, hogy utoljára írtam ide. Furcsa; rengeteg minden történt, de ahogy sejthettétek, magántermészetű dolgok, és én ezt a határt nem lépem át a blogírásban. Nem ítélem el, ha valaki megteszi és akár még azt sem, ha bulvárosítja az életét, de sajnos nekem nem megy. Elfoglalt vagyok - nagy vonalakban el fogom mondani, hogy mivel! Köszönöm a soraidat.

      Törlés
    4. Azt semmiképp sem gondolom, hogy sajnos. :D

      Törlés
  4. Szintén zenész, ami a gyűjtögetést illeti. Nem elég, hogy vásárolgatok:-), de a (jól)ismerőseim is gyakran "meglepnek" azzal a felkiáltással, hogy sajnáltam kidobni, te biztosan valamit ügyeskedsz majd belőle.
    Hát nálunk bizony van művirág: pl. amikor az orchideák elvirágoznak, beszúrok egy művirág ágat (IKEA) a cserépbe. Lehet itt-ott egészen jókat kapni, télen jót tesznek a szememnek. Persze ezt is (mint minden mást) mértékkel kell használni. Most éppen (mű)tulipános ajtókopogtatót fogok kreálni.
    Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, akkor sok kincsed lehet! Nekem is bejönnek azok a művirágok, amiket említettél. Egy hónap telt el azóta, hogy írtál ide - és erről jutott eszembe, hogy a héten veszek egy csokor virágot!

      Törlés
  5. Nincs még leadva a leadandó? Várom a folytatást! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Aliz, most már lassacskán visszatérek...! mert végre leadtam! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p