Ugrás a fő tartalomra

Van az a hőség...

... amit csak egy Frances Mayes-könyvvel lehet kibírni.



    A Mindennapok Toszkánában című legújabb regényét előítéletekkel kezdtem el olvasni, és azt gondoltam, felejthető lesz.

Á, biztosan a legkézenfekvőbb közhelyekkel operál, gondoltam.

Lankás toszkán táj, hangos olasz barátok, nagy lakomák, virágok buja özöne, hamisítatlan mediterrán piazza sok-sok csacsogó-hahotázó emberrel, espresso, romos épület felújítása, soha véget nem érő szerelem, utazás kis, rozoga autóval, levendula, rozmaring és zsálya....

Igen is meg nem is.


Mi tagadás, a hely lélegzetelállító.

A regényes útirajz pedig professzionális.

Atmoszférateremtésből és a környék turizmusának fellendítését eredményező marketingből jeles.

Ugyanakkor a rajongás és a romantikázás nem hazugság.

Az van, hogy Frances tényleg így él. Télen felolvasókörutakat tesz Amerikában sok-sok múzeum és kiállítás útbaejtésével, tavasztól őszig viszont belemerül a Bramasole nevű toszkánai villájukat körülvevő világba.



  
   Persze, túlmisztifikálja az olasz emberekre jellemző életvidámságot, egyszerűséget, őszinteséget, a rusztikusságot - ahogy mi, vidékistílus-rajongók általában... csak éppen a Frances Mayesék által látogattott kerti partik vendégei nem csak az Albertók és Francescók. Hanem a háj szoszájeti.



    Meglepő az a döbbenetes mennyiségű művészettörténeti adalék, amellyel az írónő telepakolta a könyvet. Az Olaszországban szerteszét található remekművek felfedezése Frances és férje, Ed közös hobbija, és, hogy is mondjam, nem teszi könnyen fogyaszthatóvá a regényt, amely azonban az efféle emelkedettség nélkül nagyjából csak evésből, ivásból, főzésből és kertészkedésből állna.




     Nagyon tetszik, ahogy Mayes íróként is reagál arra a divathullámra, amelyet ő maga keltett: mit mondanak és milyen képtelenségeket találnak ki a Bramasole-rajongók a villa kapuja előtt állva....


    
     A könyv egyik nagy előnye, hogy zseniálisak a receptjei. A múlt héten a crostatát sütöttem meg. Tényleg olyan, hogy ihaj! Maga a rusztikus mennyország.


Olvastad-e?

(a képek Frances Mayes blogjából származnak)




Megjegyzések

  1. Most olvasom:) De szeretem az első kettőt is. Nem lehet megunni, mindig talál benne valamit az ember, ami felett esetleg először elsiklott.

    VálaszTörlés
  2. Nem olvastam, de kölcsönkérhetem? Kapsz valami mást cserébe:) Az a kép, amin olyan sokan ülnek az asztalnál, megdöbbentett. kb a Harry Potter filmben láttam utoljára hasonlót! :)
    Egyébként engem a közhelyes toszkán regények sem hagynak hidegen.

    VálaszTörlés
  3. Kovtama! jó is az, nyáron!
    Fanni! persze!
    engem egy közhelyes toszkán táj nem hagyna most hidegen. lájv.
    Harry Potter :D

    VálaszTörlés
  4. Még nem olvastam mert az elözetes nem gyözött meg bár a kezembe volt a megjelenés napján de úgy döntöttem nem veszem meg,beleolvasnék kicsit hosszabban de azt hiszem,hogy most nem veszem meg

    VálaszTörlés
  5. Nagyon, nagyon TETSZIK!!
    Ambrus Ágnes

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p