Ugrás a fő tartalomra

Van az a hőség...

... amit csak egy Frances Mayes-könyvvel lehet kibírni.



    A Mindennapok Toszkánában című legújabb regényét előítéletekkel kezdtem el olvasni, és azt gondoltam, felejthető lesz.

Á, biztosan a legkézenfekvőbb közhelyekkel operál, gondoltam.

Lankás toszkán táj, hangos olasz barátok, nagy lakomák, virágok buja özöne, hamisítatlan mediterrán piazza sok-sok csacsogó-hahotázó emberrel, espresso, romos épület felújítása, soha véget nem érő szerelem, utazás kis, rozoga autóval, levendula, rozmaring és zsálya....

Igen is meg nem is.


Mi tagadás, a hely lélegzetelállító.

A regényes útirajz pedig professzionális.

Atmoszférateremtésből és a környék turizmusának fellendítését eredményező marketingből jeles.

Ugyanakkor a rajongás és a romantikázás nem hazugság.

Az van, hogy Frances tényleg így él. Télen felolvasókörutakat tesz Amerikában sok-sok múzeum és kiállítás útbaejtésével, tavasztól őszig viszont belemerül a Bramasole nevű toszkánai villájukat körülvevő világba.



  
   Persze, túlmisztifikálja az olasz emberekre jellemző életvidámságot, egyszerűséget, őszinteséget, a rusztikusságot - ahogy mi, vidékistílus-rajongók általában... csak éppen a Frances Mayesék által látogattott kerti partik vendégei nem csak az Albertók és Francescók. Hanem a háj szoszájeti.



    Meglepő az a döbbenetes mennyiségű művészettörténeti adalék, amellyel az írónő telepakolta a könyvet. Az Olaszországban szerteszét található remekművek felfedezése Frances és férje, Ed közös hobbija, és, hogy is mondjam, nem teszi könnyen fogyaszthatóvá a regényt, amely azonban az efféle emelkedettség nélkül nagyjából csak evésből, ivásból, főzésből és kertészkedésből állna.




     Nagyon tetszik, ahogy Mayes íróként is reagál arra a divathullámra, amelyet ő maga keltett: mit mondanak és milyen képtelenségeket találnak ki a Bramasole-rajongók a villa kapuja előtt állva....


    
     A könyv egyik nagy előnye, hogy zseniálisak a receptjei. A múlt héten a crostatát sütöttem meg. Tényleg olyan, hogy ihaj! Maga a rusztikus mennyország.


Olvastad-e?

(a képek Frances Mayes blogjából származnak)




Megjegyzések

  1. Most olvasom:) De szeretem az első kettőt is. Nem lehet megunni, mindig talál benne valamit az ember, ami felett esetleg először elsiklott.

    VálaszTörlés
  2. Nem olvastam, de kölcsönkérhetem? Kapsz valami mást cserébe:) Az a kép, amin olyan sokan ülnek az asztalnál, megdöbbentett. kb a Harry Potter filmben láttam utoljára hasonlót! :)
    Egyébként engem a közhelyes toszkán regények sem hagynak hidegen.

    VálaszTörlés
  3. Kovtama! jó is az, nyáron!
    Fanni! persze!
    engem egy közhelyes toszkán táj nem hagyna most hidegen. lájv.
    Harry Potter :D

    VálaszTörlés
  4. Még nem olvastam mert az elözetes nem gyözött meg bár a kezembe volt a megjelenés napján de úgy döntöttem nem veszem meg,beleolvasnék kicsit hosszabban de azt hiszem,hogy most nem veszem meg

    VálaszTörlés
  5. Nagyon, nagyon TETSZIK!!
    Ambrus Ágnes

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Cementlap a linóleum alatt II.

Hosszú történet lesz ez. Nem kétrészes. Ma is esik, plusz festik az ajtókat éppen az előszobában; mivel nem tudok csiszolni, megírom, mi a helyzet. Először is: olyan kedves barátaim és olvasóim vannak, akik ráadásul még valóban okos tanácsokat is tudnak adni, hogy elképzelhető, hogy lesz valamilyen megoldás a ragasztó-problémára. Itt is kösz mindenkinek! Ott tartottunk, hogy hőlégfúvó segítségével sikerült lehámozni a régi linóleumot a cementlapról, de sok ponton csak kenődött a hő hatására a ragasztó, nem lehetett "letolni", illetve olyan erősen tartott, vagy már korábban feloldotta a cementlap felső részét egy pár mm-es vastagságban, hogy fel is jött ez a felső, mintás réteg.  Furcsa módon egyébként jobban tépte, ha apránként próbáltam felszedni, és jobban ment, kevesebb kárt okozva, ha nagyobb adagokban, magasabbról húztam: majd magyarázza el valaki, aki ért hozzá, hogy miért van ez. Utána két út körvonalazódott: vagy fizikailag vagy kémiailag (vagy

Javítások és cserék

Ezen a nyáron úgy döntöttünk, hogy valami olyannal foglalkozunk a házon, ami tényleg kb. száz éves: az ablakokkal.  A nyílászárók közül csak az ajtókat érintette a felújítás anno, és azokat is csak részben. (Majd egyszer elmesélem, most túlságosan meleg van ahhoz, hogy felelevenítsem azt a rengeteg bénázást.) Az ablakokra nem pályáztam, pedig lehet, hogy kellett volna. Kicsit furcsa, mert biztosan nagyon szépek lennének a milliókból utángyártott változataik, de én valahogy kötődöm az eredetiekhez, bármennyire az utolsókat rúgják. Az is érdekes, hogy ez egy olyan ház, amit zseniálisan ki lehet fűteni, pedig a gázt még sosem használtuk, és az ajtók-ablakok nyilván nem zárnak tökéletesen (understatement!). A gazdaboltból hoztunk a múltkor szúnyoghálót, és meg fogjuk próbálni az egyetlen új ablakot: a kis konyha elég nagy, bukó ablakát leszerelni, megtisztítani, és kicserélni rajta a szúnyoghálót. Ezt leírni egy perc volt, véghezvinni becslésem szerint egy egész délután lesz: kicipelni a l