Ugrás a fő tartalomra

Miniatűr enteriőr

Szerző:
- Légyszi, csak babákat ne. Világéletemben fiús lány voltam. Fára másztam, bandáztam, legóztam. Ne kelljen giccseket néznem! Elüldögélek itt kint, a padon.

Hiába nyomtam le a monológot, a családi program szentségének jegyében be kellett mennem Filotásék híres Babamúzeumába Tihanyban.
 
Utólag már világos: hatalmas hiba lett volna kihagyni.

Azt nem állítom, hogy a babáktól elolvadtam; nem is igazán emlékszem rájuk. (Imprinting. Lásd fent.)

én itt is a kanapét/sezlonyt nézem
A berendezett szobák előtt viszont órákig tudtam volna ácsorogni.

A végén még rám kellett várni.

 
 De mit tehettem? Itt volt az összes kedvencem.

A komoran polgári.




A frivol-budoáros.


A szerény, gondos, olykor cifra paraszti.








A morbid.





Történelmi pillanatok, más méretben nem konzerválható életterek, balatoni shabby chic.

 

(korábban: miniatűr konyhák a franciáktól itt)




Címkék:

Megjegyzések

  1. Gigike2011. július 30. 9:30

    nagyon jók.... :)

    VálaszTörlés
  2. country komfort2011. július 30. 9:50

    Gigike! Örülök, hogy neked is tetszenek!

    VálaszTörlés
  3. Holdgyöngy2011. augusztus 3. 20:33

    Ó, őket én is láttam, fotóztam. Szerintem szépek, hangulatosak, én mindig ilyen babákra vágytam. Nézz el a fehérvári babamúzeumba is! Nekem a kaucsuk és műanyagbabák idegenek, bár a mi gyermekkorunkban ezekkel játszottunk. Viszont, ha babát kerestem ezeket soha nem tudtam megvenni, valahogy nem, sehogy sem. Inkább a porcelánokat, csak azokat meg kicsit "eltömegáruzták": ragasztottak varrás helyett, tépőzárak stb. Ez kiábrándító, bár lehet kínai tömegáruk, amik igényesek nagyon drágák.

    VálaszTörlés
  4. country komfort2011. augusztus 4. 18:17

    Holdgyöngy! Köszönöm a tippet! Igen, nekünk is volt szép porcelán babánk - amíg el nem tört a lába... (ráadásul én voltam: én, hülye azt játszottam vele a kétéves lányom kedvéért, hogy táncol, és... összeüti a bokáját)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk