Ugrás a fő tartalomra

Ikrek hava - II. rész

    Bocsánatkéréssel kezdem; az elmúlt napok nagyon sűrűek voltak, ezért csak most sikerült összeállítanom a második részt. Íme.

***

     Szoba volt; konyha lett; gyerekszoba lett! - így foglalhatjuk össze a bejárat és a kislányszoba között meghúzódó tér történetét, amely a születendő fiúkat várja. Pár éve, a beköltözéskor a fiatalok első dolga volt megnyitni az egyik szobát, ezáltal átláthatóságot, nagyvonalúságot, tengelyt adni a lakásnak, ablaktól ablakig. A szoba helyén kialakított country stílusú konyha olyan hatást keltett, mintha abba a sarokba teremtették volna - de a megújult térben berendezett babaszoba talán még kellemesebb. Tiszta. Békebeli, mégis friss. Romantikus. Igényes. Stílusban van tartva, az biztos. :-)

 
a hálószobából ismerős tolóajtó, amely sejtelmes fényeket enged át
szívem csücske: fehér hajópadló!




fotó a gyönyörű nővérről, közeli a zöld csíkos tapétáról
esti fények



a szobából kitekintve

     Ha valaki azt mesélné, hogy helyszűke miatt kénytelen a konyháját az étkezőbe költöztetni, nagyon sajnálnám. Biztosan nem tud majd rendesen főzni/nem tudnak kényelmesen enni/csúnya lesz/kicsi lesz/nyomott lesz... Amikor azonban Edina két hónappal ezelőtt azt mondta: "a konyhát átköltöztetjük az étkezőbe" - nos, ezt valahogy úgy mondta, hogy azonnal felvillanyozott. Tudtam, hogy jól fogják csinálni. Volt persze minden: szívás szenvedés a vízvezeték-szereléssel, a szekrények magasságával, a fogantyúkkal, a parkettával, a végeredmény viszont magáért beszél. 
    A nappali egyik felét elfoglaló konyha-étkező jobb, mint volt. Az új felsőszekrényekkel plusz tárolóhelyet nyertek, a szép country stílusú sütőt a megemeléssel kihangsúlyozták, a hűtőt a beépítéssel elrejtették, kedvencemet, a "metrócsempét" tették a falakra... és szereztek valahonnan egy gyöngysorszerű munkapult-világítást, amelynek fényereje pici távirányítójával akár a kanapén ülve is szabályozható. Csúcs.






nyerstégla érzéssel alkalmazva, a tűzhellyel harmonizáló szagelszívó (az elvezető csövet természetesen elrejtik majd)


Megérte várni, ugye?




Köszönöm Edinának és Péternek a vendéglátást és a lakás legjobb pillanatait megörökítő fotókat!

Az első rész itt olvasható.
Hogy milyen volt a lakás eredetileg? Ilyen.



Megjegyzések

  1. Meseszép ez a ház, gratulálok! Remélem egyszer nekem is lesz lehetőségem, hogy egy ilyen gyönyörű házat berendezzek. Addig gyakorolok az albin. :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük, Kata! Jó gyakorlást - ez is lakás, nem is a legnagyobbak közül való, mégis lenyűgöző!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…