Ugrás a fő tartalomra

Il forno

Szerző:

Az év végi utazás előtt eldöntöttük, hogy nagyon kevés bevásárlást fogunk végezni a háznál, mert akkor hol a kikapcsolódás, ha mindig boltokba rohangálunk. Ezt az elhatározást, bár most is helyesnek tartom, mindig megbánom, amikor be kell pakolni az utazáshoz, mert először kivitelezhetetlennek tűnik a dolog.


Karácsony után is nagyon sokáig hordtam ki és passzíroztam be az alapanyagokat az autóba, mire végre el tudtunk indulni. Nyilván ilyenkor túlkészül az ember, így végül rengeteg ételt haza is hoztunk, de mi nem vagyunk képesek máshogyan csinálni, azt hiszem, és az a része nem rossz, hogy januárban mindenféle van a mélyhűtőben, amit csak meg kell melegíteni.

Amikor odaérünk, az első óra mindig azzal telik, hogy tüzet próbálunk csiholni (úgy értem, minimum három kályhában), ezalatt mindent, de mindent kihordunk az autóból a terasz asztalára és a nyári konyhába, és kezdődik a szortírozás: melyik táska hová való. Ha eközben sikerül meginni egy teát/kávét, és elkezd meleget adni a Salgó tűzhely, az fél siker, onnantól számítom a megérkezést. A boldogság csúcsa: ha süt a nap, és a zöld asztalnál meg lehet enni valamilyen felforrósított, otthonról hozott ebédet.

Az első igazi, teljes ott töltött napot akkor tartom jónak, ha viszonylag zökkenőmentesen aludtunk, lassú a reggel, és egyre melegebb van bent. Ez utóbbihoz folyamatosan kell hordani a fát, ami ritmust ad a napnak: egyáltalán nem lehet parttalanul lazsálni. Kicsit unom a rengeteg hamut, piszkot, amivel a fűtés jár, és amikor van eszem, felveszek kesztyűt, hogy ne mindig kisebb égési sérüléssel vagy szálkával a kezemben távozzak (a legnagyobb bosszúság; utálom, ha megsérül és egy-egy óvatlan mozdulatnál napokig fáj a kezem), de persze tízből kilencszer ilyesmi eszembe sem jut, ahhoz túl gyorsan kell cselekedni.


Újév környékén kétszer is begyújtottuk a kemencét: mindig megbízhatóan dolgozik, és gyönyörűen süt. A kedvencem most a pizza volt, ami tényleg kb. 2 perc alatt, igazán olaszosan sült át a katlanban, és nagyon kellett figyelni, nehogy szénné égjen. Kb. sírva a gyönyörűségtől, tíz perc alatt tüntettem el a teraszon az enyémet, és nagyon sokat meg tudtam volna még enni belőle.

Nagyon szeretem, amikor valamit fejlesztünk a benti dolgokon: most két lomizott elemet házasítva lett egy csodás állólámpánk. Az ideiglenes függönyt még nem volt időm/kedvem lecserélni, de már készülök rá, és akkor még szebb lesz a Gerendás szobának ez a része a régi ággyal. Függönynek valószínűleg régi terítőket is fogok használni, mert túl sok van, túl szépek, és annak semmi értelme, hogy a szekrényben álljanak.





Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk