Il forno

Az év végi utazás előtt eldöntöttük, hogy nagyon kevés bevásárlást fogunk végezni a háznál, mert akkor hol a kikapcsolódás, ha mindig boltokba rohangálunk. Ezt az elhatározást, bár most is helyesnek tartom, mindig megbánom, amikor be kell pakolni az utazáshoz, mert először kivitelezhetetlennek tűnik a dolog.

Karácsony után is nagyon sokáig hordtam ki és passzíroztam be az alapanyagokat az autóba, mire végre el tudtunk indulni. Nyilván ilyenkor túlkészül az ember, így végül rengeteg ételt haza is hoztunk, de mi nem vagyunk képesek máshogyan csinálni, azt hiszem, és az a része nem rossz, hogy januárban mindenféle van a mélyhűtőben, amit csak meg kell melegíteni.

Amikor odaérünk, az első óra mindig azzal telik, hogy tüzet próbálunk csiholni (úgy értem, minimum három kályhában), ezalatt mindent, de mindent kihordunk az autóból a terasz asztalára és a nyári konyhába, és kezdődik a szortírozás: melyik táska hová való. Ha eközben sikerül meginni egy teát/kávét, és elkezd meleget adni a Salgó tűzhely, az fél siker, onnantól számítom a megérkezést. A boldogság csúcsa: ha süt a nap, és a zöld asztalnál meg lehet enni valamilyen felforrósított, otthonról hozott ebédet.

Az első igazi, teljes ott töltött napot akkor tartom jónak, ha viszonylag zökkenőmentesen aludtunk, lassú a reggel, és egyre melegebb van bent. Ez utóbbihoz folyamatosan kell hordani a fát, ami ritmust ad a napnak: egyáltalán nem lehet parttalanul lazsálni. Kicsit unom a rengeteg hamut, piszkot, amivel a fűtés jár, és amikor van eszem, felveszek kesztyűt, hogy ne mindig kisebb égési sérüléssel vagy szálkával a kezemben távozzak (a legnagyobb bosszúság; utálom, ha megsérül és egy-egy óvatlan mozdulatnál napokig fáj a kezem), de persze tízből kilencszer ilyesmi eszembe sem jut, ahhoz túl gyorsan kell cselekedni.

Újév környékén kétszer is begyújtottuk a kemencét: mindig megbízhatóan dolgozik, és gyönyörűen süt. A kedvencem most a pizza volt, ami tényleg kb. 2 perc alatt, igazán olaszosan sült át a katlanban, és nagyon kellett figyelni, nehogy szénné égjen. Kb. sírva a gyönyörűségtől, tíz perc alatt tüntettem el a teraszon az enyémet, és nagyon sokat meg tudtam volna még enni belőle.

Nagyon szeretem, amikor valamit fejlesztünk a benti dolgokon: most két lomizott elemet házasítva lett egy csodás állólámpánk. Az ideiglenes függönyt még nem volt időm/kedvem lecserélni, de már készülök rá, és akkor még szebb lesz a Gerendás szobának ez a része a régi ággyal. Függönynek valószínűleg régi terítőket is fogok használni, mert túl sok van, túl szépek, és annak semmi értelme, hogy a szekrényben álljanak.