Now it's your time
Először úgy volt, hogy a Budapest100 rendezvényein egyáltalán nem tudok majd részt venni, mert azon a hétvégén is a háznál akartam terveztünk dolgozni, a pénteki napra való jelentkezést pedig majdnem egy hétig húztam-halasztottam, és nyilván, mire észbe kaptam, betelt. Egyik nap a liftre várva megláttam a hirdetést arról, hogy hirtelen lett pár hely, így péntek reggel már a Bécsikapu téren tébláboltam és mosolyogtam azon, hogy hiába tűnt úgy, hogy lehetetlen, ideértem, mert ez -- végre, idén először -- össze akart jönni.
Szívesen mentem volna vezetett túrára korábban, a járvány alatt is, mert azért most a Halászbástya (BP100 munkatárs: a "Disney-terasz" :D) határozottan mutatta, milyen elviselhetetlen tud lenni a vári tumultus. És a monstre építkezések, atyaég.
Ahogy telnek az évek, egyre kevésbé tolerálok magammal kapcsolatban egy csomó hülyeséget, amire harmincas éveim közepén még igencsak hajlandó voltam. Változatos dolgok ezek; a saját people pleasing tendenciáim elutasításától kezdve terjednek egészen odáig, hogy csak kényelmes cipőt/szandált, fehérneműt, és ha csak lehet, 100% pamutruhát hordok.
Utólag jöttem rá, hogy a Vártúra macskaköveire is okosabb lett volna egy másik cipő: nem elég, hogy lejártam a lábam magán a programon, jó nagyot rohantam utána lefelé az iskolába és a jazzklubba, mert aznap vizsgakoncertek is voltak (bár ezt is teljesen véletlenül láttam meg), és legalább egy kicsit szerettem volna belehallgatni a műsorba.
A harmadik nagy élményünk mostanában a Kisrigók című előadás volt a Bábszínházban, mindenkinek ajánlom (köszönöm itt is, E.). Egyre több mindenen meghatódom, ezt is az évek múlásának tudom be. A profi ügyelőnek hála az első sorban ültünk, és ugyan mellettem egy ismeretlen kisfiú elég kitartóan rugdosott a levegőbe és néha picit a lábamba is, folyamatosan könnyelrejtési problémáim voltak. Vagy a fáradtság miatt (aznap vezettem haza), vagy több kulturális élmény kellene, ami deszenzitálna, vagy végül is, jó ez így.
You get what you ask for
Az autóba pakolás és a házhoz való indulás mindig iszonyúan kimerítő: most például évszakváltás van a ruhákat illetően, illetve olykor viszünk pár szál 7x7 cm-es stáflit, egy vödör bitument és hasonlókat. Egy teljes napig tépelődtem, hogy a pesti udvaron látott, kiszuperált redőnytartó farudakat miért nem hoztuk fel időben, és miért nem vittük el a pajtához mint indusztriális alapdarabokat, azután megbékéltem azzal, hogy eltűntek.
Ugyanazon a napon, amikor a BP100, a jazzklub és a krumplileves tizenöt perc alatti megfőzése történt, találtam egy zsáknyi kidobott, jobbnál jobb táskát és szütyőt egy kapualjban (Cath Kidston és egyéb szuper márkák). Hiába péntek és tizenharmadika, kivételesen élményteli nap volt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése