Ugrás a fő tartalomra

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát (te-ázás, hahaha), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt.

1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó.

2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a 

"ki kinek a kije" 

nevű társadalmi társasjáték.

3. Ritka, amikor így érzem, de a múltkor a Gerendás szobában hibátlan volt az összhang: a garázsban még valamikor nyáron megtaláltuk H. ágyának ikertestvérét, és pár hete eredeti színében, sötétbarnán bekerült az egyik sarokba. Nagyon kényelmes (jó magas), és onnan nézve a kerek asztalt a székekkel, a felkapcsolt falikarokat, az íves ablakokat, hallgatva a kályhában ropogó tüzet, megállapítottam, hogy ez rendben van.

4. Néha szoktam munka közben mondani a YouTube-nak, hogy lepj meg, bébi. (Mondjuk, meglephetne valaki reklámmentes YouTube-bal karácsonyra.)

5. Néha ilyenkor sajnos, az érdeklődési körömbe nem egészen vágó videók jönnek fel ("Michael Jackson orrműtéteinek szakértői elemzése").

6. Néha viszont olyan gyöngyszemekre bukkanok, mint a Lomb Kató (szuper név)--Vitray-beszélgetés, amit valamiért most eléggé sokan kaptak meglepetésül az algoritmustól, Grecsó is írt róla az ÉS-ben -- a recenziót amúgy jóval később láttam meg, mint a videót.

7. A fenti beszélgetésből számomra az egyik legfontosabb üzenet, hogy csak 

a monomániás ember 

az igazán érdekes. Teljesen egyetértek, zseniális és megalapozott gondolat, és az is az, ahogyan az interjúalany bele tudta szőni a társalgásba -- fenntartva, természetesen, hogy a monománia nem szabad, hogy másoknak ártson. A ház is ilyen szenvedély vagy monománia, de nem bánom.

8. Az Instagramra vissza kéne térnem valahogyan, csak egyre jobban hiszek abban, hogy az offline az új luxus. Ez azért is vicces, mert a rendezo365-re temérdek anyagom lenne. Soha annyit nem pakoltam, mint mostanában.

9. A fiatal Jagger -- amellett, hogy nagyon szeretett háromkor teázni -- azért sok mindenkinél szebb volt. A 7. ponttal összhangban pedig: mindig büszkén fogom hirdetni, hogy S.W. legtöbb ötvenéves számában -- és benne mint előadóban -- több a dög, mint a mai popdalok és -előadók 99%-ában (pedig nála a jópasi-faktor szóba sem jön).

...ellentétben másokkal
(The Portrait of the Artist as a Young Man)

10. Visszakanyarodva a tea-témához: amióta a múltkor a forró víztől szétrobbant az ikeás kancsó (igen.. igen.. ez az a történet), egy Hüttl Tivadar jelzésű porcelánkannában készítem a teát, *mert azt találtam a konyhaszekrényben,* és minden alkalommal mosolygok azon, hogy mennyire jó név ez is.





Megjegyzések

  1. Erre a Lomb Katós riportra vagy beszélgetésre évtizedek távlatából emlékszem, s szépek az emlékeim. Ezek a jó riportok, jó emberek, mindkét oldalon. Nem árt, ha valaki monomániás, legalább valamit letesz az asztalra. Megkerestem, ismét meghallgatom. A Gerendás szobát elképzeltem, s az érzést teljesen átéltem. Csodás. Lehetett, lehet. Ilyenkor kerek a világ!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elképzelhető, hogy harsány butaságok helyett csak ilyen riportokat fogok nézni a jövőben. Egyetértünk: muszáj, hogy meglegyen az a fókusz, ami egy tárgy mániákus megszállásából következik, különben nehéz komoly eredményt elérni. Azt hiszem, ez a fajta megszállottság kell ahhoz, hogy valaki ne unjon rá a tárgyára, ahogyan az átlagos elme menekülne egy idő után.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má