Ugrás a fő tartalomra

Téli kedvencek 2021.

Szerző:

Mielőtt újra fényképeket törlök, és véglegesítem a tyúkól-bejegyzést, átmentem ide azokat a fotókat, amelyek kifejezetten jó érzéssel töltenek el, a hozzájuk tartozó történetekkel együtt.

Voltunk adventikoszorú-készítő foglalkozáson. Ugyan megállíthatatlanul ömlött az eső, és odafelé erős kétségeink voltak afelől, hogy egyáltalán lesz-e ez a program, végül egy idő után csak mi voltunk, és nagyon hangulatos volt az egész, a hely pedig az egyik kedvencem.



Nagyon gyakran gyalog járok Budapesten, és van egy régi épület, amelyik előtt hetente egyszer elmegyek, kint már sötét, bent ráadásul mindig gyerekek zenélnek a lámpafénynél, tökéletes pillanat.

Bementem a Culinarisba is, ami mára olyan lett, mint pár éve a CBA volt (ti. elvből nem vásárolunk ott -- nem mintha régen naponta tettük volna ezt), kicsit átmelegedtem, hagytam, hogy átjárjon a helyhez tökéletesen passzoló zene és a luxus érzete, majd száz méterrel arrébb bevásároltam a Pennyben egy doboz culinarisos tea árából :D, szerintem nem is rosszul. Az a helyzet, hogy én tényleg nem vagyok sznob, és jól szórakozom azon, amikor valakit a saját sznobériája az orránál fogva vezet. (Azért kellene néhány delikáteszcucc az előbbi boltból is, egyébként főleg a csomagolás-design miatt, de máshonnan is beszerezhetőek.)

Kaptam ajándékba régi szerszámokat. Szó se róla, a legtöbbször az is működik, amikor megkérem J.-t, hogy ugyan, másnap hozzon már egy fogót, mert azzal gördülékenyebben fog menni a munka, így mégis jobb lesz. 

A képkeretező boltból származik a halacskás kép, amelynek az összes színe megjelenik a Vitorlás szoba tányérjain és textiljein. Nincsenek véletlenek.



Összeállítottam cipősdobozokat, és még fogok is készíteni párat (pedig a kezdeti lelkesedés után évekig kihagytam ezt az akciót).





Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk