Ugrás a fő tartalomra

Millaflora-játék: eredményhirdetés + beharangozó

A Millaflora kézzel készített bioillatszereit tartalmazó csomagot a random.org alapján kapott sorszámával

Szilágyi Melinda

nyerte. Gratulálunk!

Kérlek, írj egy e-mailt a countrykomfort@gmail.com címre, hogy megbeszélhessük a részleteket. Jelentkezési határidő: dec. 2. éjfél.


Köszönjük mindenkinek a játékot, érdemes figyelni a blogot és a Facebookot!

Azért, mert játékok is lesznek.

De például azért is, mert újabb, ismét nem máshonnan kimásolt fotóanyaggal jelentkezem.

Akik figyelemmel követik a blogot vagy ismernek engem (vagy mindkettő...), tudják, hogy számomra sosem olyan értékes egy "koppintott" anyag, mint az eredeti, ami utánajárást, szervezést, levelezést igényel. Sőt, némi lelkiismeretfurdalással szoktam alkalmazni a plágiumnak azt a bevett fajtáját, amikor találunk valami szép fotósorozatot egy külföldi blogon, majd forrásmegjelöléssel vagy anélkül kimásoljuk. Amikor csinálom, akkor próbálom céllal, értelmes kérdéssel tenni ezt.

Ha nem értelmes módon másolom ki, akkor aznap nagyon sok a dolgom. :-)

Azt is teljesen el tudom fogadni, ha valakinek épp a sok játék és az általuk hajszolt népszerűvé válás olyan visszás, mint számomra a kimásolás által szerzett kétes dicsőség. A játékokat és főleg a hozzájuk kapcsolódó interjúkészítést egyszerűen megszerettem az idők során.

Nem moralizálni akarok - bár lassan doktori értekezést tudnék írni a blogjelenségről -, hanem jelezni, hogy mekkora öröm, hogy a hobbiból írt blog kapcsán saját anyagaim is lettek. Alig több mint két éve, a blog indulásakor ez volt a fő célom és vágyam.

A héten tehát bemutatom azt a házat, amit gyerekkorom óta szerettem volna alaposan megnézni - és az új tulajdonosoknak hála, tavaly nyáron sikerült is! 

Jön a legújabb házriport a Country Komforton.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…