Ugrás a fő tartalomra

Kocsibeálló a megszokott módon

Nagy sikernek könyvelem el, hogy bár tavaly nyáron nem volt erőnk igazán nagy, többhetes munkát végezni: beláttuk, hogy egy teljes épületet rendbe tenni vagy komoly anyagmennyiséget igénylő projektet elkezdeni nem tudunk, mégis épült valami, ami sokáig egyáltalán nem volt a telken.

Adta magát az ötlet, hogy a sütögető mellett, a házhoz közel készüljön egy autóbeálló -- egyrészt a kényelem miatt (nagyon jó így ki- és bepakolni, mert a csomagokkal a kezünkben rögtön a járdára léphetünk, nem kell átvágni az egész kerten, mint régen), másrészt a meleg és viharos nyarak miatt (amikor elsötétült az ég, szinte lehetetlen volt biztonságos, nem fa alatti helyet találni az autónak).

Itt látszik, hogy hová képzeltük el és hogyan:


Megszokhattátok, hogy mindig próbálunk abból főzni, amink van; ez alkalommal is pontosan ezt a receptet követtük.

Az ólakból maradt fák lettek a tartóoszlopok, és kaptunk tetőlécet, ami nagy segítség volt (ezt is és a hőségben végzett nagyszerű munkát is köszönjük, S.!) Az oszlopok alját bitumenes anyaggal kentük le, a föld felett pedig kültéri lazúrt kaptak, hogy védje őket azért valami. (A pácolás J. munkája.)

A cserepet két-három éve szereztem a közelből. Az ehhez hasonló, évekig tárolt anyagok esetében mindig akkor nyugszom meg, amikor megvan a felhasználás célja, és belátható időn belül el is tűnik a cucc a kertből. 

A korlát a terasz régi, díszes alsó részéből készült úgy, hogy a korhadt részeket levágtuk, és szúölővel kezeltük az egész felületet. Ez a korlát akkor, amikor elbontottuk a teraszt, hirtelenjében a pajtába volt be... döntve, és ott is állt évekig. A régi faanyag nagyszerűségét mutatja, hogy jelentős része még így is menthető volt (a korhadás zöme még akkor keletkezett, amikor a régi teraszon ránőtt a növényzet, és évtizedeken át szedték szét az elemek: égette a nap, verte az eső).

A beálló aljára az építkezésből megmaradt sódert hoztuk oda, mellette pedig megállíthatatlanul nő egy rózsabokor, és tervezem még, hogy néhány további, felaggatott virággal fogom díszíteni.






Megjegyzések

  1. Az a korlát... nagymamámnál volt olyan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is nagy becsben tartjuk, örülök, hogy meg tudtuk menteni!

      Törlés
  2. Ugye jössz még? Nagyon várom az újabb bejegyzést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt vagyok, kétnaponta eszembe jut, hogy írnom kell, de nehéz visszaállni. Köszönöm a várakozást, mindig újabb löketet ad, hogy van kinek írni!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má