Róza és a többiek

Írok majd a nyár fő témájáról, a tyúkól-projektről is, csak most megint összegyűlt annyi apróbb, egy-kétmondatnyi történetem, hogy jöjjenek ezek előbb. Annyit azért elmondok, hogy előre nem láttam, mekkora munka lesz a romos épület helyére felhúzni egy újat, pedig nem ez az első meló, amelyikben én vagyok a segédmunkás. Már most nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, hát még, ha teljesen készen lesz! Volt néhány nehéz nap, amikor fel lehetett volna adni, de nem így történt.

nem olyan fából faragtak engemet

Amikor van egy kis idő, próbálom erősíteni a ház népi jellegét: ehhez használtam a néhai családtagunk, M. Róza faragta menyecskét és a picit (sem) sablonos üzenettel bíró porcelánszívet (csak el ne törjön, ugye).

heartbreak = universal

Az elmúlt hetekben nagy kockapókerezések mentek esténként. Nekem való társasjáték, mert nem irtózatosan hosszú, és tudok benne nyerni néha. Nagyon ajánlom mindenkinek, a gyerekek is megszerették.

Csavarozgattam ezt-azt, például a kedvenc zománcozott tábláimat. A wc-ajtóra a "Széchenyi u. 59." került (tudom, nem kérdezte senki).

Mindig úgy gondoltam, hogy tőlem teljesen idegen a raklapbútor-őrület, de annyira, hogy nem is igen figyeltem oda, mi mindent lehet készíteni ezekből a szerintem csúnya, szőrös, ormótlan tákolmányokból. Erre most szereztem két iszonyú menő, kék színű darabot, számomra értelmezhetetlen feliratokkal, és nagyon úgy tűnik, hogy az eredeti cél, a bontott cserép tárolása helyett H. szobájába fogjuk betenni legalább az egyiket.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

További információk

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

További információk

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem. A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött. Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má

További információk

vidéki városi

Keresés ebben a blogban