vidéki városi

Reggelenként nagyon észnél kell lenni, hogy haladjon az ember a dolgával, mert aztán beüt a délelőtt tíz óra, és akkortól nem lehet semmit csinálni a hőség miatt. Esetleg bent, de ott se nagyon. Mondjuk, mindig is reggeli típus voltam, de néha úgy elméláznék a cikóriakávé fölött egy fél órát, ha lehetne. Vicces és jó dolgok az elmúlt napokból: Van narancsszínű liliom-mezőnk a terasz előtt, de ők is megérzik a szárazságot, locsolni kell őket.  Még a városban sikerült készíteni a balkonon egy üveg tökéletes kovászos uborkát. (A "kezdők szerencséje"-szabály szerint.)  A második adag, amelyik a háznál készült, ideális körülmények között, persze, már nem lett annyira lenyűgöző, de azért el fog fogyni. E.-vel véletlenül felgyalogoltunk a Várba. Tényleg csak a Rumini-közeli másik célpontunkhoz indultunk, és egyszer csak (f)eltévedtünk a Halászbástyára. A legcsodálatosabb nem is a panoráma volt, hanem -- az egész spontaneitása mellett -- a Pest hőmérsékletéhez képest mínusz 15 fok és...

Nehéz volt megállnom, hogy ne a "Zöldségpüré a falon" címet adjam...  Telefonról írom ezt a bejegyzést, úgyhogy rövid lesz.  Rendrakás közben egy mappát is találtam, amelyik kézzel írt receptekkel volt tele. Még évekkel ezelőtt tettem el, amikor a Young House Love páros könyvében láttam egy ötletet: ott kinagyítva szerepel a klasszikus amerikai receptkártya.  Úgy döntöttem, nem halogatom ezt az ötperces projektet, ha most csak egy receptet tudok bekeretezni, akkor annyit. Így került a kis konyha falára a régi házi vegeta leírása a megsárgult papíron: témába vág, és nem árt egy kis békebeli hangulat a metrócsempe mellé. 

Van egy, a házhoz kapcsolódó mondásunk: "minden úgy volt jó, ahogyan [az előző tulajdonosok] csinálták". Gondolhatnátok, hogy teljesen ironikusan értjük, de a legtöbbször egyáltalán nem. Ha valami ironikus, az a címben a styling szó, mert végül is csak annyi történt, hogy megágyaztam... Számtalan esetben bizonyosodott be, hogy egy adott bútordarab -- miután ide-oda cipeltük -- éppen ott van jó helyen, ahol a ház megvételekor láttuk, vagy, hogy a szerszámokat, a pallókat éppen úgy kell tárolni, ahogyan akkor voltak stb. Van ebben tapasztalat, a ház ismerete, a régiek életbölcsessége, szokásrendszer, és megtanultam mindezt nem egy vállrándítással elintézni, éppen azért, mert nagyon szeretem a házat. Így esett ezzel a kamasz-ággyal is, amiről ugyan eléggé hamar kimondtam, hogy csak ideiglenesen szeretném megtartani, majd elhozzuk a városból az emeletes ágyat a helyére, vagy veszünk bármit, végül mégis szinte centire ugyanott áll ma is, mint négy éve. Pontosabban, mint hatvan év...

A rendrakásban rejlő járulékos jutalom: mindig találunk valamit, ami eljöhet a lakásból a házba. Még mielőtt elkezdem, leírom, hogy E. tök fáradtan mit mondott, amikor elhaladtunk az általában csak Csoda és Kósza néven emlegetett, kedvenc lovaink mellett: milyen jó, hogy nekik mindig itt van egy ilyen kényelmes ló-istollá.  Eléggé nyerítettünk, őt magát is beleértve. az összes virágtartónk fellelt darab A múltkori bejegyzés óta nagyon komoly mennyiségű szeméttől szabadultunk meg a lakásban, a lifttel is több kör volt minden nap. Igen, ezt a lomtalanításkor kellett volna inkább, de most értünk rá, és elragadott a hév. Iszonyú jó érzés mindenből a kevesebb, miközben nagy önismereti utazás meg effélék. Ma töltöttem ki egy tesztet arra vonatkozóan, hogy milyen típusú rendszerező vagyok: az jött ki, hogy "pillangó", azaz  You’re A Butterfly!  Love visual abundance and organizational simplicity. You are a really visual person and for you, it’s out-of-sight, out-of-mind. You ne...

Napok óta szelektálok, megint. Minden eredménynek nagyon örülök: annak, hogy ki tudok dobni egy csomó elnyűtt papírdobozt amiatt, hogy összébb rendeztem a megtartandó gyerekrajzokat, magazinokat -- és annak is, hogy alakulófélben van a lakásban a nappali, benne pedig a tanulósarok.  Kidobáltam a régi csekkeket, az igénytelen grafikájú mindenféléket, az éppen csak elkezdett, de nem folytatott hobbik kellékeit (miért gondoltam, hogy egyszer komolyan varrni fogok?), és biztosan szentségtörésnek is vehetnénk, hogy jó pár könyvtől is megszabadultunk, de annyival jobb így. Az egyik minimalista dogma szerint az segít dönteni, hogy felteszem a kérdést: akarok-e foglalkozni az adott tárggyal: rakosgatni, tisztogatni, megkeresni, ha kell. Amikor régi, foltos szakácskönyvet találok, hiába viccesen nacionalista-szexisták a szócikkei, a válasz az, hogy nyilvánvalóan nem. Azért fotózgatok ezt-azt, mégis csak kevesebb helyet foglal egy fénykép, és jó, hogy emlékeztet arra, milyen raktár volt itt....

Ha a kávéról nem is biztos, hogy le fogok szokni, májusban koffeinmentesre, mellette pedig gyógyteákra váltottam, és szeretném, ha ez így is maradna. (Oh, you got plans? Don't say that.) Azzal a céllal, hogy kicsit felfedezzük a fővárost, és hogy ne ott kössünk ki, ahol mindig, elmentünk egy másik játszótérre. Nagyon privilegizált hely a Rumini, remélem, mondjuk, Kőbányán is van/lesz ilyen (nehéz eltekinteni a társadalom tagoltságától, ami folyton megmutatkozik, az együttélés mindegyik szintjén). Nagyszerű élmény volt egyébként (helló! itt egy házmániás), és van új célpontunk is. Az elmúlt napokban a legjobban a növénykiszedés sikerült Á. néninél (köszönjük a sütit!). Egyetlen fénykép után éppen akkor telt be ismét a telefonom memóriája, pedig csodálatos fotókat tudtam volna készíteni. Remélem, miután elültettem a töveket, nekünk is lesz citromfüvünk, körömvirágunk és még sok más. Kiporoltam a másik, lomtalanításon talált szőnyeget (de még több napfény és valami hab is kellene rá, ...

Pár hete megláttam egy tipikus, farm-stílusú kerti faajtót -- azt hiszem, a Country Homes & Interiors magazinban, ennek hatására vettem egy doboz festéket (1500 forint @Tesco), és ameddig az tart, mindent kékre festek. Az erre a célra kinézett ólajtót még nem sikerült, mert azt komolyabban elő kell készíteni, de festettem már régi vödröt, festékes bödönt, és a fakkos tárolót is ezzel a színnel frissítettem fel (utóbbi a Vitorlás szobába került, szuper "pop of colour", amikor belépünk). a repülőtér is lomis Egyébként úgy látom, a franciákétól eltekintve (náluk természetesen még a deszkaajtó is csodálatosan artisztikus és hordozza a teljes Cote d'Azur-életérzést, nem tudom, hogyan csinálják)  a vidéki kék nem igazán kifinomult, úgyhogy ez a hazai fajtája, amit például az utak mellett található nyomós kutakról ismerünk, szerintem teljesen megfelel. Főleg majd akkor, amikor kicsit megkoptatja az idő. Az álmaimban az szerepel, hogy az ólak helyére mindenféle fészer és féli...