Ugrás a fő tartalomra

Újranyitás

 A hóvirágokra és a tőzikékre gondoltam.

Lassan egy éve tart az elzártság, és - az évforduló alkalmából, haha - először a lelkiállapotomról akartam írni, aztán csak döcögősen ment, így inkább úgy döntöttem, (egyébként is) jobb lesz fékezni és másfelé kanyarodni. Majd egy olyan napon, amikor több idő jut a blogra. Úgyhogy következzenek a kisebb, külső forrásból származó örömforrások.

[beszerzési helyek] farmer: Zara, gumicsizma: kertészet tíz évvel ezelőtt, ing: szekrény mélye,
mellény: használtruha-bolt, kosár: az egyik ól padlása, aprófa: kert, hóvirág: anyaföld.

Elkezdtük a Sitt happens című bejegyzésemben emlegetett tégladomb elbontását.

Emlékszem, pár évvel ezelőtt, amikor elkezdtem tudatosan előnyben részesíteni a növényi alapú táplálkozást, a darált hús elhagyása volt a legerősebb motivációm. Biztosan köze van a hiperszenzitivitáshoz, de valamiért ez az a termék, amelyiknek a szaga fogyasztása mindig kínlódást jelentett, pedig még egy olyan Jamie Oliver-szakácskönyvem is van, amelyik külön fejezetet szentel neki (Ministry of Food). Ma sem szoktam menő vegán termékeket vásárolni, de ez a hamburgerpogácsa most akciós volt a Tesco-ban, és nagyon finom.

Ugyanide tartozik a két új, kétszáz forintos bögrém

a kávés-

a teás-

és az, hogy a Penny Marketben kapható, tűrhető árú (bio) zabtejjel tényleg finom a kávé. 





Megjegyzések

  1. Visszakerestem a 2 éves Sitt happens bejegyzést, te jó ég!
    Mint túl lelkes újrahasznosító, bevallom, a nálunk hagyott téglakupacból az egész darabokból fűszerágyást építettem, sőt, a töröttekből is, amiket a szomszédban dolgozó kőműves le tudott vágni egyenesre. A törmelék mint természetes anyag, az aljára került, hogy jobb legyen a vízelvezetés. Spirál alakban nagyon praktikus és mutatós (szerintem). Illetve mi nem vállaltuk be az egyéb limlomot, végignéztem vétel előtt, nem volt benne értékelhető holmi. A rém ronda csillárokat úgy leszerelte az előző tulaj, hogy konkrétan kitépték a mennyezetből, villanyszerelővel kezdtünk, mert még egy "gyalogos" izzót se lehetett becsavarni. Így is ott hagytak egy 20 éves hűtőt, amiről gyorsan kiderült, nem működik, és egy még régebbi tűzhelyet, amikre lomtalanításkor lecsaptak a fémgyűjtők (még beszámításra se volt jó új készülék vásárlásakor). Érdekes egy vidéki ház adásvétele. Érdekes az eladói oldal. Éljen a lomtalanítás!
    Mi tisztán adtuk el. Kérdeztük, kérnek-e bármit - nem, csak a ház árát fizetik. Aztán szemrehányást tettek, hogy mégiscsak akarnának ezt-azt. Miután a család, a barátok boldogan lecsaptak mindenre egy garázsvásárban. Pedig hagytunk ott lámpákat. :-) A kertészkedős felszerelésre is nemet mondtak, aztán amikor elvitték örömmel az állatvédők, utólag mégiscsak jó lett volna. Még jó, hogy az adásvételi szerződésben szerepelt, mit akarnak, mit nem. Nos, a vevői oldal is érdekes. :-))
    Beszerzési helyek: :-D
    Hóvirág és tőzike: törékeny szépségek. Öröm a szemnek a téli szürkeség után. A bezártságban.
    (szinte mindig utólag kommentelő, de most időben) Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól foglaltad össze. Nekem az is mindig eszembe jut, hogy lehet magunkat vigasztalni és humorizálni: "a második háznál már másképp csinálnám," de itt és most ez a ház vár a munkánkra, illetve esetünkben, és úgy sejtem, az átlagos magyar, _egyszeri_ vevő esetében nincs esély arra, hogy újabb ingatlant szerezzünk be, okosabban. A listád alapján meg kell említenem, hogy a szerszámok, amiket megörököltünk, természetesen ötvenszer jobbak, mint nagyjából bármelyik mai darab, és ugyan a munkaórákat inkább nem számolom, plusz szerencsés alkatok vagyunk, mert minden dirib-darab vacaknak tudunk örülni, de találtunk néhány relikviát, amiért talán megérte az extrém takarítás. Vagy inkább: tudunk úgy tekinteni erre a történetre, mint nem puszta időfecsérlésre. Fejlődött ezenkívül még az egyensúlyérzékünk, megtanultuk, hogy nem halmozunk, nem tartogatjuk a "valamire még jó lesz" hulladékot, és baromira nem dobáljuk a padlásra a saját szemetünket.

      Törlés
  2. Ó, sok kincset találtatok: a vagány zöld asztal, a zsalugáterek, a lambéria, ami ágyvég lesz, ha jól láttam, és még sokan mások... Ezek más kategóriát alkotnak, mint a "nyaralóba még jó lesz" eleve lelakott műanyag furnéros izék és csorba tányérok. :-) Megértem, hogy a kincskeresés kalandja miatt bevállaltátok mindenestől a házat. A befektetett munkaórát többet jelentenek, mint bármilyen más kreatív hobbi, a megszerzett anyag- és szerszámismeretről nem is beszélve. Kitanulni, kiművelődni a ház körüli teendőkben praktikussága mellett a legjobb fizikai-szellemi edzés, csodálom azokat, akik maguk megoldják a javítási-építési feladatokat.
    Luca

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má