Ugrás a fő tartalomra

Haladások, offline

Kicsit megcsömörlöttem az online jelenléttől, ezért nem jelentkez(t)em túl gyakran. (Mondjuk, nem volt nehéz kikövetkeztetni.) Ezenkívül próbálom pörgetni a dolgokat, egyidőben több tányért tartva a levegőben. 



A spártai körülmények ellenére szuper dolgok (is) történtek a háznál, és most nagyon erősen látszott a bloggerélet paradoxonja, ami amúgy eddig is érezhető volt, nevezetesen és leegyszerűsítve, hogy 

vagy csinálom vagy írok róla. 

Most már látom a felújítás végét, de persze, pontos dátumot mondani még lehetetlen. Meg hát, sok a stressz.

Ezt ellensúlyozandó, vettem mandula- és sárgabarackfát, málnabokrot.

Rendeltem faanyagot és trapézlemezt a terasz új tetejéhez.

Befejeződtek a belső faljavítások.

Most következik a villanyszerelés újabb fázisa, a rézkábel behúzása.

Megbeszéltük az asztalossal, hogyan pótoljuk a tornác tönkrement léceit.

Megtisztítottam a tornác előtt egy kétméteres sávot, hogy lehessen majd dolgozni. (Októberben, ujjatlan felsőben, yeah.)

Megérkezett a vörösfenyő hajópadló, eléggé gyönyörű.

Voltunk Vácon, hogy aztán ne vegyünk semmit a pofátlanul túlárazott picinkét drága kult-helyen - inspirálódni jó volt egyébként. 

Vadásztam lámpákat sokkal jobb áron, és megismertem egy jó fej elektro-freaket. 



Azóta is történt mindenféle, hogy ezt beírtam; nemsokára folytatom.





Megjegyzések

  1. Ez igen! Elismerésem! :-)
    A legnagyobb művészet: bizonyos helyszíneken NEM vásárolni...
    Vörösfenyő hajópadló: meseszép. Stílus, anyagminőség, otthonosság - minden lényegest megtestesít.
    Nagyon-nagyon kíváncsian várom a részleteket, a legjobbakat kívánva! :-)
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Luca, ha tudnád, mennyire közeli a viszonyom a vörösfenyő hajópadlóval: 6 méteresek a deszkák, a szoba 5m x 5m-es, így átlósan helyeztük el őket, amíg le nem fekteti őket az asztalos. Úgyhogy, mellettük alszom...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p