Ugrás a fő tartalomra

Saját kútfő (1. rész)

Megvettük a házat másfél évvel ezelőtt, és annyira naivan bólintottunk egy csomó hiányosságára, hogy ma már csak mosolyogni tudok rajta. Derékmagasságig vizesedik a fal? Semmi gond, majd ezzel kezdjük! Lóg a nyári konyha ajtaja a zsanérról? Hát, igen, érthető, nem mai csirke már. Nincs teteje a kútnak? Persze, azt sem fogjuk így hagyni. 


Hogy is hagynánk így.

Ez a csillogó szemű, felújításra kiéhezett, elhamarkodottan sokat vállaló hozzáállásom - a korlátozott anyagi lehetőségekkel párosítva - azóta sok fejtörést okozott saját magamnak, de szerencsére, a kút még a könnyebben teljesíthető feladatok közé tartozott. És már nagyon bökte a szemem a téglákkal lenyomott, ferdén odacseszett ráhelyezett paladarab is.

"Csak" anyag kellett hozzá - és ember. 

Mondom, naïveté...

Volt terv a fejemben, le is rajzoltam filccel, khm, perspektivikusan, egy darab papírra, aztán finomítottam rajta, győzködtem a kiszemelt embert, hogy menni fog ez neki, a gyerekeket pedig minden sétánál figyelmeztettem, hogy ne csak lébecoljanak itt nekem, virágot szedegetve meg lipem-lopom a szőlőt módban, hanem szorgosan nézzék a kertekben a kút-tetőket, hátha látunk valamilyen zseniális megoldást.


Azt hamar eldöntöttem, hogy - bármilyen szép az archaikus mechanika - a kerekes kút kerekes része nekünk nem kell, mert amellett, hogy állandó tekerésre csábítaná a kisebbeket, bonyolult kivitelezni, és ha a kutat egyszer használni fogjuk, akkor tisztítás után (újabb laza vállalás: látom magam előtt az űrruhába öltözött kúttisztító brigádot a vegyszerarzenállal :o) szivattyúval fogjuk kinyerni a vizet belőle, annak kell egy nyitható-zárható ablak és slussz.

A séták alatt kikristályosodott, hogy:

- teljes, fix fedés kell, nem leemelhető tető;
- nagyon szép az apácarács, az én örök lieblingem;
- ha lehet, az építményt pácolni kellene, nem festeni;
- jó volna elkerülni a "zsír új" kinézetet,
- elég jól mutat, ha 
a) növényeket ültetünk a kút köré, vagy 
b) cserepes virágokat pakolunk a kávájára.

A tettek mezejére többszöri nekifutásra léptünk, mert az első ember nem ért rá, és megint nem ért rá, és csak a harmadszori nem-jövésénél sokalltam be annyira, amennyire a legelsőnél kellett volna, akkor kértem meg a második embert.

Ő jött a láncfűrésszel és a traktorral, újra elmondta, hogy a pajta tetejének bontásából származó, több évtizedes (fenyő) faanyag "igen hitvány", de, ha nagyon akarom, végül is meg lehet belőle próbálni, na. És, ha muszáj, megritkítja a kutat körbevevő mogyoróbokrot is.

bőven ráfért
Ekkorra már tettem egy látogatást a közeli fatelepen azzal a céllal, hogy akárhogyan is, de szerzek két darab rendesen kiszárított, kétméteres akácgerendát, ha ezen múlik a boldogság, de egészen utópisztikus módon (az anyagi haszon helyett a szakmaiságot előtérbe helyezve, először nem is értettem), a fantasztikusan szép és rendezett telepen bevezetett az igazgató a saját étkezőjükbe, és megmutatta, hogyan reped szét a pöpec módon, éveken át előkészített és azután profin lekezelt akácgerenda is.

Úgyhogy igen, ragaszkodtam a régi faanyagunk újrahasznosításához.

tavalyi kép: azóta valamennyit száradt már 

Hogy hogyan folyt a megvalósítás-szerelés-fakezelés, és milyen problémákkal szembesültünk, arról részletesen a következő bejegyzésben írok.


Mit szóltok?
Ja, és mit tudtok erről a kútbejelentési kötelezettségről?




Megjegyzések

  1. After study just a few of the weblog posts on your web site now, and I truly like your means of blogging. I bookmarked it to my bookmark web site list and shall be checking again soon. Pls try my web site as well and let me know what you think. casino real money

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Hidegburkolat: a győztesek I.

Vettem a bátorságot: a házban egyik este a telefon kijelzőjén látható kép alapján választottam ki a fürdőkbe kerülő padlólapok közül a két befutót úgy, hogy nem láttam őket bemutatóteremben. Merész, majdhogynem vakmerő módszer, ugye? 

Csak saját felelősségre szabad ilyet csinálni! 
Nem nagyon okos dolog akkora horderejű döntést, mint amilyen az éveken át nézendő hidegburkolatok kiválasztása, online meghozni, de az a helyzet, hogy az előző burkolatos bejegyzésekben (1. rész & 2. rész) taglalt, bemutatótermekben gyűjtött inspirációkat így absztraháltam (vagy mi), a rendelési idők miatt ki akartam mondani az utolsó szót és hát, állati jó szemem van. Nem bántam meg a választásaim, sőt. 
Tudtam, hogy szofisztikált, időtálló, nem vibráló, nem túlzottan markáns vagy túl divatos mintájú, alapszínüket tekintve mindenképpen világos lapokat akarok (a fő fürdőszoba eléggé sötét), ha lehet, kis csavarral, mert a visszafogottan vízparti stílusú nyaralóba ez belefér. Így lett egy pici poén is, és…