Saját kútfő (1. rész)

Megvettük a házat másfél évvel ezelőtt, és annyira naivan bólintottunk egy csomó hiányosságára, hogy ma már csak mosolyogni tudok rajta. Derékmagasságig vizesedik a fal? Semmi gond, majd ezzel kezdjük! Lóg a nyári konyha ajtaja a zsanérról? Hát, igen, érthető, nem mai csirke már. Nincs teteje a kútnak? Persze, azt sem fogjuk így hagyni. 

Hogy is hagynánk így.

Ez a csillogó szemű, felújításra kiéhezett, elhamarkodottan sokat vállaló hozzáállásom - a korlátozott anyagi lehetőségekkel párosítva - azóta sok fejtörést okozott saját magamnak, de szerencsére, a kút még a könnyebben teljesíthető feladatok közé tartozott. És már nagyon bökte a szemem a téglákkal lenyomott, ferdén odacseszett ráhelyezett paladarab is.

"Csak" anyag kellett hozzá - és ember. 

Mondom, naïveté...

Volt terv a fejemben, le is rajzoltam filccel, khm, perspektivikusan, egy darab papírra, aztán finomítottam rajta, győzködtem a kiszemelt embert, hogy menni fog ez neki, a gyerekeket pedig minden sétánál figyelmeztettem, hogy ne csak lébecoljanak itt nekem, virágot szedegetve meg lipem-lopom a szőlőt módban, hanem szorgosan nézzék a kertekben a kút-tetőket, hátha látunk valamilyen zseniális megoldást.

Azt hamar eldöntöttem, hogy - bármilyen szép az archaikus mechanika - a kerekes kút kerekes része nekünk nem kell, mert amellett, hogy állandó tekerésre csábítaná a kisebbeket, bonyolult kivitelezni, és ha a kutat egyszer használni fogjuk, akkor tisztítás után (újabb laza vállalás: látom magam előtt az űrruhába öltözött kúttisztító brigádot a vegyszerarzenállal :o) szivattyúval fogjuk kinyerni a vizet belőle, annak kell egy nyitható-zárható ablak és slussz.

A séták alatt kikristályosodott, hogy:

- teljes, fix fedés kell, nem leemelhető tető;

- nagyon szép az apácarács, az én örök lieblingem;

- ha lehet, az építményt pácolni kellene, nem festeni;

- jó volna elkerülni a "zsír új" kinézetet,

- elég jól mutat, ha 

a) növényeket ültetünk a kút köré, vagy 

b) cserepes virágokat pakolunk a kávájára.

A tettek mezejére többszöri nekifutásra léptünk, mert az első ember nem ért rá, és megint nem ért rá, és csak a harmadszori nem-jövésénél sokalltam be annyira, amennyire a legelsőnél kellett volna, akkor kértem meg a második embert.

Ő jött a láncfűrésszel és a traktorral, újra elmondta, hogy a pajta tetejének bontásából származó, több évtizedes (fenyő) faanyag "igen hitvány", de, ha nagyon akarom, végül is meg lehet belőle próbálni, na. És, ha muszáj, megritkítja a kutat körbevevő mogyoróbokrot is.

bőven ráfért

Ekkorra már tettem egy látogatást a közeli fatelepen azzal a céllal, hogy akárhogyan is, de szerzek két darab rendesen kiszárított, kétméteres akácgerendát, ha ezen múlik a boldogság, de egészen utópisztikus módon (az anyagi haszon helyett a szakmaiságot előtérbe helyezve, először nem is értettem), a fantasztikusan szép és rendezett telepen bevezetett az igazgató a saját étkezőjükbe, és megmutatta, hogyan reped szét a pöpec módon, éveken át előkészített és azután profin lekezelt akácgerenda is.

Úgyhogy igen, ragaszkodtam a régi faanyagunk újrahasznosításához.

tavalyi kép: azóta valamennyit száradt már 

Hogy hogyan folyt a megvalósítás-szerelés-fakezelés, és milyen problémákkal szembesültünk, arról részletesen a következő bejegyzésben írok.

Mit szóltok?

Ja, és mit tudtok erről a kútbejelentési kötelezettségről?