Ugrás a fő tartalomra

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... I. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk.

Az egyik

Ha három hónappal ezelőtt megkérdezi valaki, hogy keresünk-e eladó házat, őszintén válaszoltam volna, hogy nem.

Aztán egy pár napos, vendégházban töltött pihenés alatt bekattant valami, és az egyik délutáni szieszta után már hét lehetséges házjelöltet mutattam be a családnak.

Egy, azaz egy jelölt ment át a rostán. Még a gyerekek is azt mondták, hogy tegyünk egy próbát vele, nem baj, hogy két és fél órás az autóút oda - jó kaland lesz.

A tulajdonost csak félve mertük felhívni (vasárnap este volt), de felvette a telefont, készségesen megadta a címet - hozzátéve, hogy éppen takarítani fognak másnap, menjünk.

Húsvét hétfőn fogadott is bennünket.

Azzal, hogy fél órája aláírták a szerződést a foglalóról, így aztán, ha akarjuk, megnézhetjük belülről is a házat, de már eladta.

Csak kapkodtuk a levegőt, hogy hogyan került oda más vevőjelölt.

A házat pedig, mondanom sem kell, mint vérbeli mazochisták, megnéztük.

És beleszeretős volt.

Egy kívülről nagyjából semmilyen-lerobbant, maximum parasztház jellegű, belülről angolos eleganciájú, polgári stílusú művészlak.

Nekem ráadásul kívülről is tetszett.

Azóta sem tudom, hogy az elérhetetlensége, az elvadult-borostyános kertje vagy a belső terek elhanyagoltsága ellenére érezhető értelmiségi stichje fogott meg annyira.

Azonnal megvettük volna. (Az összes építész ismerős teljes joggal mondaná: na, ilyet nem teszünk!!)

Ott "rontottuk el", hogy a gyerekeknek a fent említett vendégházban húsvéti tojásvadászatot rendeztünk. Így a velünk egyszerre odarendelt vevő fél órával hamarabb döntött és foglalózott.

Sem árbeli ráígérés, sem annak emlegetése nem hatott a tulajdonosra, hogy mekkora erkölcsi nullaság ilyet tenni, pláne előzetes figyelmeztetés nélkül.

Szóval, nem lett a miénk.

Ahogy remegő kézzel kapcsoltam be a gyerek biztonsági övet, végig azon járt az eszem, hogy miért történik most ez velünk.

Közben befutott a harmadik odarendelt vevőjelölt... de azt hiszem, ő már látott ilyet, nem kezdett el jeleneteket csinálni, csak elfogadta a szituációt.

Visszamentünk tehát - kétszer két és fél óra vezetés a semmiért - a skanzenbe húsvéti nyulakat nézni.

Folyt. köv.

U.i.: Szándékosan nem illusztráltam a bejegyzést, illetve nem adtam meg a koordinátákat, mert amikor két hete elkezdtem megírni a történetet, és visszakerestem a hevenyészett képeket a mappából, ismét kisebb depresszív hullám kapott el... Ilyen ez a plátói ház-szerelem.



Megjegyzések

  1. Egy ideig még biztos így fogjátok érezni:(, de olyan ígéretesek az előző bejegyzésben levő fotók. Várom nagyon a folytatást!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jólesik az együttérzés - a van hasonló sztoritok, nagyon örülnék neki. Ahogy beszélgetek másokkal, többnyire az derül ki, hogy van ilyen. Gyakran van ilyen...

      Törlés
  2. Jaj nekem is volt egy ilyen házszerelem! Azóta is emlegetjük.(Bár ott más oka volt, hogy nem lett a miénk.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Györgyi, és mi segített kigyógyulni belőle? Lett újabb házjelölt? (Bocs, csak most láttam a megjegyzésed; szinte soha nem kapok e-mail értesítőt valami rejtélyes okból.)

      Törlés
    2. Még mindig keressük az igazit :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p