Ugrás a fő tartalomra

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... I. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk.

Az egyik

Ha három hónappal ezelőtt megkérdezi valaki, hogy keresünk-e eladó házat, őszintén válaszoltam volna, hogy nem.

Aztán egy pár napos, vendégházban töltött pihenés alatt bekattant valami, és az egyik délutáni szieszta után már hét lehetséges házjelöltet mutattam be a családnak.

Egy, azaz egy jelölt ment át a rostán. Még a gyerekek is azt mondták, hogy tegyünk egy próbát vele, nem baj, hogy két és fél órás az autóút oda - jó kaland lesz.

A tulajdonost csak félve mertük felhívni (vasárnap este volt), de felvette a telefont, készségesen megadta a címet - hozzátéve, hogy éppen takarítani fognak másnap, menjünk.

Húsvét hétfőn fogadott is bennünket.

Azzal, hogy fél órája aláírták a szerződést a foglalóról, így aztán, ha akarjuk, megnézhetjük belülről is a házat, de már eladta.

Csak kapkodtuk a levegőt, hogy hogyan került oda más vevőjelölt.

A házat pedig, mondanom sem kell, mint vérbeli mazochisták, megnéztük.

És beleszeretős volt.

Egy kívülről nagyjából semmilyen-lerobbant, maximum parasztház jellegű, belülről angolos eleganciájú, polgári stílusú művészlak.

Nekem ráadásul kívülről is tetszett.

Azóta sem tudom, hogy az elérhetetlensége, az elvadult-borostyános kertje vagy a belső terek elhanyagoltsága ellenére érezhető értelmiségi stichje fogott meg annyira.

Azonnal megvettük volna. (Az összes építész ismerős teljes joggal mondaná: na, ilyet nem teszünk!!)

Ott "rontottuk el", hogy a gyerekeknek a fent említett vendégházban húsvéti tojásvadászatot rendeztünk. Így a velünk egyszerre odarendelt vevő fél órával hamarabb döntött és foglalózott.

Sem árbeli ráígérés, sem annak emlegetése nem hatott a tulajdonosra, hogy mekkora erkölcsi nullaság ilyet tenni, pláne előzetes figyelmeztetés nélkül.

Szóval, nem lett a miénk.

Ahogy remegő kézzel kapcsoltam be a gyerek biztonsági övet, végig azon járt az eszem, hogy miért történik most ez velünk.

Közben befutott a harmadik odarendelt vevőjelölt... de azt hiszem, ő már látott ilyet, nem kezdett el jeleneteket csinálni, csak elfogadta a szituációt.

Visszamentünk tehát - kétszer két és fél óra vezetés a semmiért - a skanzenbe húsvéti nyulakat nézni.

Folyt. köv.

U.i.: Szándékosan nem illusztráltam a bejegyzést, illetve nem adtam meg a koordinátákat, mert amikor két hete elkezdtem megírni a történetet, és visszakerestem a hevenyészett képeket a mappából, ismét kisebb depresszív hullám kapott el... Ilyen ez a plátói ház-szerelem.



Megjegyzések

  1. Egy ideig még biztos így fogjátok érezni:(, de olyan ígéretesek az előző bejegyzésben levő fotók. Várom nagyon a folytatást!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jólesik az együttérzés - a van hasonló sztoritok, nagyon örülnék neki. Ahogy beszélgetek másokkal, többnyire az derül ki, hogy van ilyen. Gyakran van ilyen...

      Törlés
  2. Jaj nekem is volt egy ilyen házszerelem! Azóta is emlegetjük.(Bár ott más oka volt, hogy nem lett a miénk.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Györgyi, és mi segített kigyógyulni belőle? Lett újabb házjelölt? (Bocs, csak most láttam a megjegyzésed; szinte soha nem kapok e-mail értesítőt valami rejtélyes okból.)

      Törlés
    2. Még mindig keressük az igazit :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Saját kútfő (1. rész)

Megvettük a házat másfél évvel ezelőtt, és annyira naivan bólintottunk egy csomó hiányosságára, hogy ma már csak mosolyogni tudok rajta. Derékmagasságig vizesedik a fal? Semmi gond, majd ezzel kezdjük! Lóg a nyári konyha ajtaja a zsanérról? Hát, igen, érthető, nem mai csirke már. Nincs teteje a kútnak? Persze, azt sem fogjuk így hagyni. 

Hogy is hagynánk így.
Ez a csillogó szemű, felújításra kiéhezett, elhamarkodottan sokat vállaló hozzáállásom - a korlátozott anyagi lehetőségekkel párosítva - azóta sok fejtörést okozott saját magamnak, de szerencsére, a kút még a könnyebben teljesíthető feladatok közé tartozott. És már nagyon bökte a szemem a téglákkal lenyomott, ferdén odacseszett ráhelyezett paladarab is.
"Csak" anyag kellett hozzá - és ember. 
Mondom, naïveté...
Volt terv a fejemben, le is rajzoltam filccel, khm, perspektivikusan, egy darab papírra, aztán finomítottam rajta, győzködtem a kiszemelt embert, hogy menni fog ez neki, a gyerekeket pedig minden sétánál figyelmez…

Hidegburkolat: a győztesek I.

Vettem a bátorságot: a házban egyik este a telefon kijelzőjén látható kép alapján választottam ki a fürdőkbe kerülő padlólapok közül a két befutót úgy, hogy nem láttam őket bemutatóteremben. Merész, majdhogynem vakmerő módszer, ugye? 

Csak saját felelősségre szabad ilyet csinálni! 
Nem nagyon okos dolog akkora horderejű döntést, mint amilyen az éveken át nézendő hidegburkolatok kiválasztása, online meghozni, de az a helyzet, hogy az előző burkolatos bejegyzésekben (1. rész & 2. rész) taglalt, bemutatótermekben gyűjtött inspirációkat így absztraháltam (vagy mi), a rendelési idők miatt ki akartam mondani az utolsó szót és hát, állati jó szemem van. Nem bántam meg a választásaim, sőt. 
Tudtam, hogy szofisztikált, időtálló, nem vibráló, nem túlzottan markáns vagy túl divatos mintájú, alapszínüket tekintve mindenképpen világos lapokat akarok (a fő fürdőszoba eléggé sötét), ha lehet, kis csavarral, mert a visszafogottan vízparti stílusú nyaralóba ez belefér. Így lett egy pici poén is, és…