Ugrás a fő tartalomra

Egyszerűen csak fess! - első bútortuningjaim az ASCP festékkel

Nem néztem utána, de ha valaki írt már hasonló címmel bejegyzést Annie Sloan krétafestékéről (Annie Sloan Chalk Paint), az csak azért lehet, mert annyira adja magát. Éppen olyan, mint amikor Jamie Oliver berobbant a konyhánkba az Egyszerűen csak főzz! felszólítással. Felszabadító, hosszas, többfázisú munkafolyamatokat leegyszerűsítő, szuper dolog ez. ASCP rulez.


A Nemiskacat blog írója, Enikő volt olyan kedves és figyelmes, hogy "megdobott" egy szabadon választott színű ASCP festékkel (Country Grey lett, az ő javaslatára - örömmel láttam, hogy az ő könyvespolcuk is ilyen, ezt jó jelnek vettem), egy Clear Waxszal, azaz átlátszó viasszal és egy ajándék Old Ochre színű 100 ml-es festékkel. Ezúton is köszönöm a lehetőséget, jöjjenek a tapasztalataim, és lássuk, mire jutottam:

a körülmények. Nagyon siettünk. Egy hét alatt kellett volna pihenni, bútort hurcolni, festeni, gyerekekkel strandolni, felnőtt módra lazulni - és ez nem sikerült maradéktalanul.

Volt nekünk egy régi, egyen-hálószobabútorunk, barna tükrös szekrénnyel:




És tudtam, hogy nagyon praktikus, és csakúgy, mint a nagy konyhaszekrényt, meg szeretnénk tartani, de épp úgy, mint a konyhaszekrényt, új színben. Ezúttal azonban megúsztam a majd' egy hétig tartó csiszolást, mert az ASCP festékkel egyszerűen csak lekentem a fésülködőszekrény megtisztított, portalanított felületét. Gyönyörűen tapad, engem a mézhez hasonló sűrűsége sem zavar, sőt: optimálisnak éreztem (valószínűleg azért is, mert utálom a megfolyós festékeket). És tetszik a mattsága, a "tartósítást" szolgáló wax nélkül is el tudnám képzelni.

Ilyen lett, miután a viaszolás is sikerült (ahogyan az Asztalom blogon olvastam, először ecsettel vittem fel a Clear Waxot a kétszer lekent és megszáradt bútorra, majd ronggyal, éppen csak simogatva "fényesítettem").



Elnézést, a rohanásban csak mobilos fotókra futotta, de a következő vidékre látogatáskor készítek majd rendes fényképeket is.

Idő hiányában a fotók készültekor még nem viaszoltam le a konyhaszekrényt sem. Ami ilyen volt eredetileg:



És egy egyszerű tisztítás-portalanítás után, ASCP Country Grey és Old Ochre 3:1 arányú festékkeverékkel ilyen lett. A(z  át)lényeg(ülés) jól látszik:



...aztán nem volt megállás, és még egy siralmas állapotú, de egészen gyönyörű lábú asztalt is lefestettem, 


ööö... before

after

illetve, az ASCP festéknek hála, a tavaly megkezdett "böllérasztalt" is befejeztem:




 - de ezekről majd a kialakítandó, kerámiamosogatós konyháról, illetve a megszépített kamráról szóló bejegyzésekben írok bővebben. :-)


Az Annie Sloan Hungary honlapját itt, Facebook-oldalát itt találod. Ha meggyőzött a bejegyzés, és kipróbálnád a festéket, iratkozz fel a hírlevélre, és ne felejts el részt venni a stencileket forgalmazó Decor Labor játékában, amelyben szintén ASCP festéket nyerhetsz!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…