Ugrás a fő tartalomra

Magazinmánia különkiadás: Jeanne d'Arc Living (rendelési információkkal!)

Különleges magazinkritika következik, mert ezt a lapot távolról, illetve részleteiben többször láttam már, de most először fogtam a kezembe, ismét a Hungaropressnek köszönhetően. Jelentem, most már megértem a Jeanne d'Arc Livinget övező kultuszt. Kiforrott, biztos kézzel szerkesztett magazin, romantika a köbön.


Elvittem az egyik délelőtti sétánkra, így a fotók is a parkban készültek. :-)


Sosem csináltam titkot abból, hogy nagyon vékonynak tartom a romantikusat a giccsestől elválasztó mezsgyét. Nos, a Jeanne d'Arc Living ezen a mezsgyén egyensúlyoz, többnyire sikeresen.


Gyönyörű kivitelezésben, szépséges fényképekkel illusztrálja, hol tart ma a franciás-északi stílusú lakberendezés. Itt hatványozottan igaz, hogy érezni kell a papír tapintását, a monitor nem adja vissza a kiadvány minőségét, a lapozgatás élményét.


Ha imádod a fehéret, kötelező beszerezned néhány példányt, amelyet később afféle kézikönyvként is használhatsz. Biztos vagyok abban, hogy újra meg újra fellapozod majd a könyvjelzőkkel teleragasztott magazinokat...


Nagyon-nagyon tetszik a letisztultság, a régibútor-kultusz, a kopott felületek használata, az, hogy külön cikket szentelnek a lány- és fiúszobák stílusának (sőt, annak is, hogyan rendezzünk be vintage jellegű boltot a gyerekeknek!), a sok ón-, bádog- és üvegtárgy. Kevésbé jönnek be a csipkefűzős cipellők, a próbababák és a madonnák, de elismerem, hogy ennek a stílusnak ők is fontos elemei.


Rendelési információk: a Jeanne d'arc magazin egy példányának ára 3490.- forint, és csak előfizetéssel lehet hozzájutni a Hungaropressnél. Választhatsz a negyedéves, a féléves és az éves előfizetés között, megrendelni  pedig az  elofizetes@hungaropress.hu címen tudod. Jó olvasgatást! Mert megérdemled. :-)


Végül, hadd mutassam meg az egyik kedvenc oldalam. Kedves mosókonyha-mániás lelki társaim! Ugye, hogy ugye...?






Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má