Ugrás a fő tartalomra

Kulcs a gyerekneveléshez

Éppen egy király, szülőknek írt  könyvet olvasok, amelynek az egyik fő tanácsa az, hogy szabaduljunk meg a himi-humitól, és egyszerűsítsük a gyerek életét. Meg, persze, a felnőttekét is.

Egy limlommal, értéktelen és értékes kacatokkal (oximoron...) teli lakás közepén ülve, mélyen érintenek a fenti gondolatok.

Úgy tudom magunkra alkalmazni az ötletet - mert azért, valljuk be, én is állati nehezen dobok ki dolgokat -, hogy a szekrény alján súvadó lomból megpróbálok kincset gyártani. A napokban őrülten kerestem valaminek a kulcsát. Iszonyú sok mindent feltúrtam, ahogy az lenni szokott, rengeteg mindent meg is találtam (kulcsokat, naná), csak azt nem. Végül azt a bizonyos kulcsot is, de közben az motoszkált bennem, hogy dekorálni kellene a rengeteg maradék kulccsal, merthogy a zár, amit nyitnának, már nyilván az enyészeté lett (oh!). Valahogy így:










Kulcsdekor tehát felvéve a tennivalók listájára. Nektek hogy tetszik?

(a képek forrása)




Megjegyzések

  1. Mekkora ötlet! Azt hiszem romantikus vagyok: az utolsó nagy kulcskarikás és a festett kulcsos képek tetszenek a legjobban. Vannak nekem is itthon használaton kívüli kulcsaim, de azok modernek. Most a kétévesem játszik velük. Szintén kacatgyűjtő vagyok ( de nem klinikai eset) és érzelmi alapon sokáig tartogatok, vagy megtartok dolgokat. Igazából babruha-fronton kezd elfajulni a dolog. Már nincs helyem nekik. Ismerősnek adnám, de nem jön baba mostanában. Próbáltam eladni, de nem sokat sikerült, mert nem bírtam megválni a legtöbbjétől. Ha tudnék varrni csinálnék belőlük egy nagy patchwork takarót. Így maradnának is, meg nem is, mint a mesében :D.
    Ai

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ai, a babaruha-patchwork-ötleted nagyon kedves. Mivel a kacatok úgysem fognak eltűnni a lakásunkból, most az a célom, hogy legalább MINDIG tudjam, hogy melyik hol van. Biztosan érted a problémát: nem elég annyit írni egy dobozra, hogy "babaruhák", hanem lehetőleg méret és szezon szerint is fel kell címkézni... az út elején járok. :D

      Törlés
  2. Csodásak! Mindegyik francia, vagy van benne más náció is? Nekem van egy pár ilyen kulcsom, de a zömét még mindig használjuk, így nem lehet kirakni a falra dísznek. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. emiGrants, a nemzetiségüket nem tudom. Ha nekem maradnak kulcsaim, majd adok neked belőlük! (még mindig nem készültem el az én verziómmal)

      Törlés
  3. Kedves Judit! Írtam rólad itt: http://www.otthonvideken.blogspot.hu/2014/02/torj-ki-csendbol.html
    Szép napot! Lili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lili! Köszönöm - ha tudnád, mennyire értelek... :-) Készül a válasz ám.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…