Szuperérzékenység

Hajnali négy óta a teraszon üldögélünk a macskával, elképesztő a meleg.

Nem volt rossz látni a pirkadatot, és isteni érzés volt a hűvös levegő, csak ilyenkor mindig tartok a nap többi részétől, hogy hogyan fogom bírni, mert később nyilván jönni fog egy-két energiacrash. Mindegy; ha minden igaz, ma lehet majd pihenni. Azt is tudom, hatkor milyen teendővel kell folytatnom (a garázst kell kitakarítani még a nagy meleg előtt, elképzelni is nehéz jobbat...), de addig még van egy kis idő, úgyhogy megpróbálom megírni ezt a régóta esedékes posztot. Nem lesz átfogó és alapos, nézzétek el: ilyen gyatra éjszaka után örülök, ha egy kicsit össze tudom szedni a gondolataimat.

Szóval: a mostanában egyre erősebb és egyre jobb internetes önsegítő cikkeknek és videóknak hála, egy ideje tudom, hogy én is a szuperérzékeny emberek közé tartozom.

Hogy ez áldás vagy átok, nehéz megmondani.

Biztosan kihagynám azt a részét, ahogyan mindent agyonelemzek magamban, ahogyan az emberek rezgései, hangulatai kihatnak rám, vagy az éveken át tartó, bármilyen szereplés előtti, totálisan lebénító izgulást és azt is, ahogyan a zajok tönkre tudnak tenni -- márpedig ez utóbbi már nem fog megváltozni.

A másik pólus, például a zenerajongásom, a jó zenét felismerni képes csalhatatlan érzékem (milyen szépen mutatja ez a szószerkezet, mennyit aludtam, ami a szuperérzékenyekre szintén jellemző: az alváshiány sokkal jobban kikészíti őket, mint az átlagembert...), az építészet szépségei iránt való fogékonyságom és az, hogy mennyire mélyen tudok átélni élményeket, nagyon klassz: ezek a dolgok a személyiségem fontos részei, és sokkal gazdagabbá teszik az életem.

Az egyik legfurcsább dolog, amit a szuperérzékenységnek köszönhetek, az az, hogy csalhatatlanul megérzem, ha valaki engem néz (pláne, ha ez a személy érdekes számomra), vagy, ha valaki az energetikai mezőmbe ér. Nagyon vicces, hogy mennyire pontosan működik a szenzorom, és eltartott néhány évig, mire felismertem ezt a képességet. Néha eszembe jut, hogy milyen jó lenne egy rakás pénzt keresni vele. :P

A végére hagytam a szagokat és az illatokat: ez szintén érdekes téma. Nyomozókutya lehetnék, olyan biztonsággal ismerem fel kilométerekről a gyűlölt cigarettafüstöt és az alkoholt. Hogy a jó oldaláról is írjak: mostanában van néhány illat, ami annyira bejön, hogy erős hiányérzetem van, ha nincsenek velem/rajtam. Például imádom az -- egyszerre természetes és különleges, sajnos, nagyon drága és kevés helyen megvásárolható -- alapdezodorom, és rettegek attól, hogy egyszer majd nem lehet kapni -- de ez nem jelenti azt, hogy esetleg egy ponton nem fogom megutálni; értitek, ugye..? :-)

A számomra tökéletes parfümöt még nem találtam meg, de néhány kellemes testpermetet igen (itt is köszönöm az ajánlást, J.!), viszont tegnap a saját bőrömön* kellett megtanulnom, hogy vigyázni kell velük, mert a hőségben majdnem rosszul lettem, és ebben közrejátszott a frissnek szánt illatfelhő is, ami körülvett. Ide kapcsolódik, hogy mától tényleg beszüntetek minden öblítőt és illatos mosószert (kivételt képez örök szerelmem, a Tide mosópor, de az úgyis kb. elérhetetlen Magyarországon), és kizárólag a mosótojás, a mosódió, a mosószóda, az ecet és a nap erejével fogom tisztítani a ruhákat.

Kell néha a semleges alap.

* akaratlan szójáték

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

További információk

Cementlap a linóleum alatt II.

Hosszú történet lesz ez. Nem kétrészes. Ma is esik, plusz festik az ajtókat éppen az előszobában; mivel nem tudok csiszolni, megírom, mi a helyzet. Először is: olyan kedves barátaim és olvasóim vannak, akik ráadásul még valóban okos tanácsokat is tudnak adni, hogy elképzelhető, hogy lesz valamilyen megoldás a ragasztó-problémára. Itt is kösz mindenkinek! Ott tartottunk, hogy hőlégfúvó segítségével sikerült lehámozni a régi linóleumot a cementlapról, de sok ponton csak kenődött a hő hatására a ragasztó, nem lehetett "letolni", illetve olyan erősen tartott, vagy már korábban feloldotta a cementlap felső részét egy pár mm-es vastagságban, hogy fel is jött ez a felső, mintás réteg. Furcsa módon egyébként jobban tépte, ha apránként próbáltam felszedni, és jobban ment, kevesebb kárt okozva, ha nagyobb adagokban, magasabbról húztam: majd magyarázza el valaki, aki ért hozzá, hogy miért van ez. Utána két út körvonalazódott: vagy fizikailag vagy kémiailag (vagy

További információk

Festékfújás háromszor

Amikor megveszek egy festékspray-t, mindig eszembe jut, hogy klassz találmány, jól lehet vele haladni, de később csak gond lesz: ha elkezdem használni, vagy kevés lesz az adott felületre, és akkor kell szerezni még egy pontosan ugyanolyat (nyilván húsvétvasárnap délután), vagy sok lesz, és akkor be fog száradni, és majd dobhatjuk ki. Most az első számú eset állt elő, de új spray vásárlása nélkül meg akartam oldani a helyzetet. Volt három kopott, lomtalanításon talált tárgy, amiket tavaszi dekorációnak szántam: egy gyertyatartó, egy tálca és egy kosár. Rémlett, hogy valamilyen festék még van a garázsban, és meg is találtam egy icike-picike maradék mentaszínű spray-t (erről azt gyanítottam, hogy be van száradva, de nem volt), illetve egy bontatlan sötétebb zöldet. Itt el is dőlt, hogy a gyertyatartó lesz mentaszínű, a tálca egyenletes zöld, és ha marad valamennyi, akkor a kosár is kap belőle egy kis frissítést. A kiindulópont: Pár perc alatt elkészültek, ebben a meleg, szellős időben ha

További információk

vidéki városi

Keresés ebben a blogban