Szuperérzékenység

Hajnali négy óta a teraszon üldögélünk a macskával, elképesztő a meleg. 

Nem volt rossz látni a pirkadatot, és isteni érzés volt a hűvös levegő, csak ilyenkor mindig tartok a nap többi részétől, hogy hogyan fogom bírni, mert később nyilván jönni fog egy-két energiacrash. Mindegy; ha minden igaz, ma lehet majd pihenni. Azt is tudom, hatkor milyen teendővel kell folytatnom (a garázst kell kitakarítani még a nagy meleg előtt, elképzelni is nehéz jobbat...), de addig még van egy kis idő, úgyhogy megpróbálom megírni ezt a régóta esedékes posztot. Nem lesz átfogó és alapos, nézzétek el: ilyen gyatra éjszaka után örülök, ha egy kicsit össze tudom szedni a gondolataimat.

Szóval: a mostanában egyre erősebb és egyre jobb internetes önsegítő cikkeknek és videóknak hála, egy ideje tudom, hogy én is a szuperérzékeny emberek közé tartozom. 

Hogy ez áldás vagy átok, nehéz megmondani. 

Biztosan kihagynám azt a részét, ahogyan mindent agyonelemzek magamban, ahogyan az emberek rezgései, hangulatai kihatnak rám, vagy az éveken át tartó, bármilyen szereplés előtti, totálisan lebénító izgulást és azt is, ahogyan a zajok tönkre tudnak tenni -- márpedig ez utóbbi már nem fog megváltozni. 

A másik pólus, például a zenerajongásom, a jó zenét felismerni képes csalhatatlan érzékem (milyen szépen mutatja ez a szószerkezet, mennyit aludtam, ami a szuperérzékenyekre szintén jellemző: az alváshiány sokkal jobban kikészíti őket, mint az átlagembert...), az építészet szépségei iránt való fogékonyságom és az, hogy mennyire mélyen tudok átélni élményeket, nagyon klassz: ezek a dolgok a személyiségem fontos részei, és sokkal gazdagabbá teszik az életem.

Az egyik legfurcsább dolog, amit a szuperérzékenységnek köszönhetek, az az, hogy csalhatatlanul megérzem, ha valaki engem néz (pláne, ha ez a személy érdekes számomra), vagy, ha valaki az energetikai mezőmbe ér. Nagyon vicces, hogy mennyire pontosan működik a szenzorom, és eltartott néhány évig, mire felismertem ezt a képességet. Néha eszembe jut, hogy milyen jó lenne egy rakás pénzt keresni vele. :P

A végére hagytam a szagokat és az illatokat: ez szintén érdekes téma. Nyomozókutya lehetnék, olyan biztonsággal ismerem fel kilométerekről a gyűlölt cigarettafüstöt és az alkoholt. Hogy a jó oldaláról is írjak: mostanában van néhány illat, ami annyira bejön, hogy erős hiányérzetem van, ha nincsenek velem/rajtam. Például imádom az -- egyszerre természetes és különleges, sajnos, nagyon drága és kevés helyen megvásárolható -- alapdezodorom, és rettegek attól, hogy egyszer majd nem lehet kapni -- de ez nem jelenti azt, hogy esetleg egy ponton nem fogom megutálni; értitek, ugye..? :-) 

A számomra tökéletes parfümöt még nem találtam meg, de néhány kellemes testpermetet igen (itt is köszönöm az ajánlást, J.!), viszont tegnap a saját bőrömön* kellett megtanulnom, hogy vigyázni kell velük, mert a hőségben majdnem rosszul lettem, és ebben közrejátszott a frissnek szánt illatfelhő is, ami körülvett. Ide kapcsolódik, hogy mától tényleg beszüntetek minden öblítőt és illatos mosószert (kivételt képez örök szerelmem, a Tide mosópor, de az úgyis kb. elérhetetlen Magyarországon), és kizárólag a mosótojás, a mosódió, a mosószóda, az ecet és a nap erejével fogom tisztítani a ruhákat. 

Kell néha a semleges alap.

* akaratlan szójáték