vidéki városi

A munkám része, hogy "megtöröm a jeget", azaz ráveszek valakit arra, hogy beszéljen, sőt: minél akadálytalanabbul beszélgessen velem, akkor is, ha teljesen természetes módon először "le van fagyva" az idegen nyelv használata miatt.  Egy idő után az is nagyon fontos, hogy vissza tudjon kérdezni (ami nyelvtanilag sem olyan egyszerű). Szerencsére még mindig érdekel, amit az emberek mondanak, enélkül nehéz lenne ezt jól művelni; amikor pedig kibontakozik belőle valami, amiben mindkét fél sérülékenysége, igazi énje megmutatkozhat, azt szeretem a legjobban. Ez arról jutott eszembe, hogy mostanában több érdekes beszélgetést folytattam. Közülük kettőt  -- ami fontos: nem az óráimon zajlott társalgásokról van szó! -- kontrasztív elemzésnek fogok alávetni itt, a blogon, bocs. :-) Nehéz úgy beszélni róluk, hogy ne derüljön ki, hol és kivel dumcsiztunk (két különböző napon, két különböző helyszínen), de azért megpróbálom ezeket a körülményeket elrejteni, mert nem lenne korrekt

Nagy újdonságot biztosan nem mondok azzal, hogy zenére jó futni, vagyis inkább megfordítva: sok ember számára a futás zenehallgatás közben igazán jó.  Én most ugyan addig erővel tartom magam vissza még a kocogástól is -- a sprintekről nem is beszélve --, amíg részt nem veszek egy talpvizsgálaton, de számomra is meglepő, hogy a röpke öthónapnyi edzőtermi aktivitásom egyik nagy élménye a futás lett. Ráadásul úgy, hogy futógépet előtte csak képen láttam. Olyan, mintha az alkatomhoz illene ez a fajta kardiómozgás -- vagy csak a dopaminfröccs miatt csinálom, ezt nehéz megmondani. Sőt, ha már ilyen vallomásos lett ez a bejegyzés: az is lehet, hogy a futást magát igazából továbbra is szívből utálom :P, egyszerűen a zene, pontosabban a zene által okozott boldogságlöket kedvéért tolom a nagyjából húszperces intervalokat.  Mindegy, de annyit mondhatok: a tavalyi évem nagy hibája volt, hogy nem mentünk el a Scary Pockets veszprémi koncertjére. Egy kicsit gondolkodtam rajta, de aztán győzött a táv

  ...és olyanok, amiket egyáltalán nem.  <3: 1. A legtöbbször úgy érkezünk, hogy a füvet éppen az előző napon nyírták le, és olyankor mindig azt érzem, amit akkor, amikor először néztük meg a házat hat évvel ezelőtt: hogy ez egy mesés, hatalmas telek, egy csodás, régi házzal, ami mindig is ránk várt. 2. Mindig nyílik valami új: vár egy illatos, burjánzó növény, ami a legutóbb még nem virágzott. 3. Hatalmasakat lehet pihenni és aludni bent, a hűvösben. A hőségben a spalettákért vagyok irtó hálás. Most is szuper kedvem van a délutáni pihenő után. :) 4. Pont jó egy csomó minden: pont jó méretű a Gerendás szoba, pont elég kemény az ágy, ideális méretű a nyári konyha, tökéletes, hogy L alakú a ház, és nem lát minket senki a teraszon. Az építészetért rajongó részem minden alkalommal tobzódik ezekben: imádom, ha valamit jól terveztek meg. 5. Mindig rengeteg teendő van, ami mentálisan nagyon hasznos, és isteni érzés, amikor úrrá lettünk a káoszon. Nemrég olvastam, hogy a házimunka, kertészk