vidéki városi

Now it's your time Először úgy volt, hogy a Budapest100 rendezvényein egyáltalán nem tudok majd részt venni, mert azon a hétvégén is a háznál akartam terveztünk dolgozni, a pénteki napra való jelentkezést pedig majdnem egy hétig húztam-halasztottam, és nyilván, mire észbe kaptam, betelt. Egyik nap a liftre várva megláttam a hirdetést arról, hogy hirtelen lett pár hely, így péntek reggel már a Bécsikapu téren tébláboltam és mosolyogtam azon, hogy hiába tűnt úgy, hogy lehetetlen, ideértem, mert ez -- végre, idén először -- össze akart jönni. Jó is volt nagyon, hallottunk izgalmas történeteket és nagy koncentrációban láttunk építészeti gyöngyszemeket, mialatt bájos, hívogató udvarokba slisszoltunk be, és sóhajtozva fényképeztük a részleteket. Szívesen mentem volna vezetett túrára korábban, a járvány alatt is, mert azért most a Halászbástya (BP100 munkatárs: a "Disney-terasz" :D) határozottan mutatta, milyen elviselhetetlen tud lenni a vári tumultus. És a monstre építkezések...

 Már május elseje előtt olyan orgonaillatban úszott a kert, hogy muszáj volt ajándéknak venni. A házhoz érkezést megelőző napon a Parlament környékén jártam, és odafelé még nem mertem, hazafelé viszont már összeszedtem a bátorságom, és elkértem egy fácskát a kertészektől, akiknek az volt a feladatuk, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a Néprajzi Múzeum körül, a kordon mögött található összes kisebb növényt kiirtsák (sic). Azt hiszem, szimpatikusnak találták az ötletem, mert adtak egy gyöngyvessző-bokrot is, illetve mondták, hogy menjek vissza később, akkor az új szakaszon bármilyen fát óvatosan kiszednek, amire csak rámutatok. A földlabdával együtt dögnehéz fácskát és bokrocskát elcipeltem az autóhoz, de délután már sajnos, más programunk volt (azért sokszor eszembe jutott, hogy vissza kellett volna menni). Most nagyon izgulok, hogy életben marad-e a Kossuth téri fácska kétszáz km-rel arrébb, a Kossuth utcában. Mivel még mindig vajmi keveset tudok a virágokról, nekem tök nagy f...

A tavaszi szünet elején sikerült kivágatni három, a leendő kerítést veszélyeztető kőrist, így lett tüzelőfa-utánpótlás. Nagyon sajnáltam őket, hatvanszor mérlegeltem, hogy meg lehetne-e úszni, de kénytelen voltam belátni, hogy szükséges -- és remélem, hogy sok későbbi bajt tudtunk így megelőzni. A hagyományos hangulat kedvéért mindig érdemes ellátogatni a skanzenbe. Most is tök jó pezsgés volt, az emberek próbálkoztak a tojás írókázós festésével, miközben angol, német, holland és magyar nyelven segítettek egymásnak, és persze, nagyon szép volt minden. Örültem, hogy húsvétkor nem is volt annyira rossz idő, mint amilyet jósoltak. Lassan a Vitorlás (legészakabbi) szobát is újra fogjuk használni; hiába nem volt igazán kemény a tél, azért a hideg hónapokban nem szoktunk ott aludni. A kedvenc helyiségem egyébként. A nyári konyha pedig továbbra is igazi "high traffic area": mindenki oda megy be kezet mosni, oda ül be reggelizni, átmelegedni, kávézni. Nagyon szeretem a ház elrendezés...

Elnézve a képeket, azt hiszem, arról akartam írni több mint egy hónapja, hogy egy reggeli bevásárlásnál az Aldiban vettem zanótot és nyári orgonát a kertbe. Hogy mennyivel nagyobb élmény növényt vásárolni, mint alapélelmiszereket, elképesztő. balra: a lomizott hokedli Azután egy nappal egy másik Aldiban pedig egy hasítófejszét szereztem be. Ömlött az eső, siettem haza, örültem, hogy végre sorra kerültem a kasszánál. A pénztáros lehúzta a szőlőlevet, a lisztet, majd elért az utolsó termékhez, kedvesen végigmért, és hamiskás mosollyal azt kérdezte, hogy ugyan, minek pont nekem egy balta a város közepén. Mondtam neki, hogy higgye el, nem valami izgalmas sztori, fát fogunk vele vágni, bár nem éppen itt, mire ő: -- Persze, persze... Azért, ha már végzett az áldozatával, nyugodtan visszahozhatja -- csak addig feltétlenül őrizze meg a blokkot. Tényleg -- bár tudom: minél jobban bizonygatom, annál kevésbé hihető -- favágáshoz vettem a fejszét, mert meguntam, hogy mindig kölcsön kellett kérni, ...