2012. június 20., szerda

Sóhaj-kategóriás ház a horvát tengerparton

Modern és rusztikus: nagyon nehéz ízlésesen ötvözni őket. - ez volt az első gondolatom, amikor megláttam a kőfalú, ám belül meglepően letisztult ház fotóit. A második pedig az, hogy a burjánzó környezetbe, a szinte felfoghatatlanul szép kilátáshoz mennyire jól illik ez a párosítás. Pedig tudjátok, hogy nem vagyok nagy rajongója a minimál enteriőröknek, és őszintén szólva, gyakran fáj, amikor csodálatos provanszi házakat és toszkán villákat high-tech konyhákkal és dizájnfürdőszobákkal modernizálnak.

Itt valamiért bejön.

Ha ugyanis elképzelek egy dézsából kialakított kádat (amit amúgy sem kedvelek, és nem is nagyon értem a szakadatlan népszerűségét), egy téglából épített konyhapultot meg zsákvászon párnákat a nappaliba, talán túl sok lenne a jóból.

Azért van egy kritikus megjegyzésem: tükröt a mosdó fölé, plíz!

Ismersz valakit, aki parasztházba vagy más, autentikus vidéki otthonba nem rusztikus berendezést választott? Ha igen, milyen hatást kelt? (Nem az adott ismerősöd, hanem a berendezés :o). Te bevállalnál hasonlót?














 
(forrás)

2012. június 18., hétfő

Sokunk álma: s.k. kunyhórenoválás!

Nagyon szeretnék romos házikót felújítani. 

Úgy képzelem, hogy a régi épületek renoválása hasonlít a pincetakarításhoz: a rengeteg bosszúság (a múltkor egy lámpabúra esett a fejemre... nem röhög!), kosz és izomfájdalom mellett kincsekre, eredeti építészeti és díszítőelemekre bukkanhatunk. 

Odi et amo - ahogy gimiben tanultuk Catullustól.

Velem együtt biztosan sokan gondoljátok úgy, hogy egy régi ablak, burkolólap, kőpárkány olykor sokkal többet ér, mint a modern változata, a pótlék, amit a helyére tehetünk. Olyannyira, hogy nagyon gyakran a régi tárgyak állaga, tömörsége, arányai is jobbak, mint az újéi. (Újéi: hát nem imádnivaló a magyar nyelv?)

A kedves nógrádi házigazdák mesélték, hogy Nagy-Britanniában nagyon komoly hagyománya van nemcsak a garázsvásároknak, hanem az óriási építészeti lerakatoknak: ha valaki elbont egy házat, nem a sitt-telepre viteti az ajtót-ablakot-gerendát (!), hanem jó pénzért eladja. (Nálunk hasonló a vaterázás, de kint kereskedésekben egybegyűjtve várják az eladó holmik a vásárlókat.)

Úgy nézzétek a mai, Oxfordshire-ben található, átalakított cottage-t, hogy 2010-ben díjnyertes lett! Oké, a vételáron felül közel 30.000 fontot (!) kellett rákölteni, de akkor is. :-)

 







(forrás)

2012. június 16., szombat

Nógrádi házriport

Szerda. Átlagos hétköznap.

Dehogyis, ma megyek vidékre! Reggel elviszem a lányom az óvodába, otthon megiszom még egy habos tejeskávét, megsütöm gyorsan az ebédet, és indulok.

A kocsiban kiteregetem magam mellé vendéglátóm, Júlia levelét, amely jobb leírást ad az útvonalról, mint bármilyen online tervezőprogram.

A fentieknek köszönhetően egyetlen eltévedés nélkül, nagyon jó hangulatban érkezem: a szelíd táj és az autóban duruzsoló dzsessz megalapozza a napot. Néha nagyon jó egyedül vezetni, mi tagadás.

Nem ez az első alkalom, hogy egy találkozást a blognak köszönhetek, de az első olyan alkalom, amikor nem én kezdeményeztem a látogatást: Julianna a vidékiház-kérdésekben sok fontos megjegyzést írt a bejegyzéseimhez, és ő invitált, hogy nézzem meg egymás melletti, felújított házaikat egy Nógrád megyei faluban. Ugye, hogy nem lehet ellenállni az ilyesminek? Kellemes izgalommal csöngetek be, és öt perc múlva úgy beszélgetünk a háziasszonnyal, és férjével, Royjal, mintha nagyon régen ismernénk egymást.

A házak a megvételkor borzalmas állapotban voltak, de valami még megmaradt a régi arányokból, és a házaspár úgy gondolta a 90-es években, hogy érdemes belevágni a felújításba. Az eredményt a képeken láthatjátok.

A berendezésről három jellemző szó jut eszembe: praktikus, fesztelen és vidékies - az utóbbi persze, teljesen a házigazdák ízlése és nem valamiféle elvont szabály szerint értendő. És ez így jó, így önazonos. A konyhákban ugyanúgy megtalálhatóak a saját készítésű fapolcok, mint az IKEA-bútorok és a natúr fenyő tálalók. A helyi ízt részben a valóban itt talált népi-paraszti tárgyak, részben a kalandos úton idekerült - például budapesti lomtalanításon talált - cserépedények, kerámiák adják.

Jó itt vendégeskedni, és minden olyan magától értetődő: ahogy ebédelünk, ahogy teázunk, ahogy kiülünk a kertbe, ahogy éppen ezen a júniusi napon nem ömlik az eső, hanem csodálatos napsütésben élvezzük a növények és a madarak látványát, a hely sajátos mikroklímáját.

Délután nem akaródzik elindulni, de muszáj. Hazafelé virágos jókedvem van, és az autóban a zenén át is hallom a madárcsicsergést. 

Jöjjenek a fotók!

Tornácok egymással szemben, hátul pinceajtó, és felsejlik a kert.



A pinceajtó közelebbről, délutáni fényben.


Az egyik ház frontja.


Reggeli napsütés.



A késődélutáni kert.


A veteményes (rabarbarával!).


Júlia virágai.


Tulipános láda.


Reggeli a szabadban. A házigazda, Roy látogatásomkor fenomenális rebarbarás desszertet készített az ebédhez.


A kert és a kiülős rész látványa a hálószobából.


A fűszerkert. A délutánt értelemszerűen citromfű- és mentatea-iszogatással töltöttük. :-)


Rebarbara!

Kályhák különböző szobákból.




Egyéb kedves részletek.


Kedvenc helyiségem, a konyha az egyik házban, s.k. polcokkal.


A lakókonyha.



Julianna, aki olyan lazacos-újkrumplis salátával látott vendégül, hogy másnap (!) addig mentem, amíg ugyanazokat a hozzávalókat meg nem találtam, hogy újra ilyet ebédelhessek.


Etno-folk.



Családi darabok: komód (sublót).

 

Egy sokat látott szekrény Angliából.
 

Végül egy "természetfotó": óriási szarvasbogarat, ölyvet, rigót láttunk együtt.


Köszönöm, hogy ott lehettem, és köszönöm, hogy olvasol, emiGrants!