vidéki városi

Szeretném azt mesélni, hogy a napokon belül végleg bezáruló kis üzlet idős tulajdonosának annyira rokonszenves volt a kirakat előtt bámészkodó családunk, hogy sebtiben kiszaladt a bolt elé, és kezünkbe nyomott két míves kovácsoltvas lámpát, mondván, "maguknál biztosan jó helyük lesz"! Nem egészen így történt. A reggeli iskola-kör után napokon keresztül a kisiparos üzlet felé kanyarodtam, osztottam-szoroztam, nem mentem be, kerültem a szemkontaktust, aggódtam, hogy nem nyit ki újra. Aztán egyik nap nagy levegőt vettem, és először a (lenti képen jobban látható, bal oldali) falikart vadásztam le féláron, azután egy háromágú vascsillárt néztem ki. Hezitáltam, számolgattam, végül az orrom előtt vitték el a bácsi nyugdíjba vonulása előtti utolsó napon, pedig már annak a csökkentett ára is soknak tűnt a hónap végén. Így lett a négykaros változat, kb. 70%-os engedménnyel, azt hiszem, a magammal vitt gyerekek bájától nem függetlenül. A házunk verandáján jelenleg klass...

Világos, hogy a gyerekdal (Rajta, rajta, leszakadt a pajta, / Benn maradt a macska) nem véletlenül keletkezett, hanem súlyos tapasztalatok alapján írta az egyszeri szerző vagy a közösség, értitek. És most hagyjuk a pajzán értelmezéseket [Nyitva van az aranykapu...], engem az építészeti vonatkozás érdekel. A mi téglapajtánk teteje, hála az égnek, nem ránk omlott és nem valamilyen macskára (remélem!). Viszont jó alaposan szakadt le, meg kell hagyni. A házat részben azért vettük meg, mert tartoznak hozzá melléképületek. Ezek közül a legérdekesebb a téglából épült pajta, amelynek néhány éve leszakította a tetejét a vihar - pontosabban a vihar által jól megtépett, a telek mögötti árokparton álló, hatalmas fák belengése. Nota bene, azokkal a fákkal valamit csinálni kell nagyon hamarosan... De nekünk, naiv házvásárlóknak így is kellett. Most ott tartunk, hogy az életveszélyesen belógó szarufákat, cserepeket, kicsavarodott téglákat leszedettük, generáltunk ezáltal két h...