vidéki városi

Hajnali négy óta a teraszon üldögélünk a macskával, elképesztő a meleg.  Nem volt rossz látni a pirkadatot, és isteni érzés volt a hűvös levegő, csak ilyenkor mindig tartok a nap többi részétől, hogy hogyan fogom bírni, mert később nyilván jönni fog egy-két energiacrash. Mindegy; ha minden igaz, ma lehet majd pihenni. Azt is tudom, hatkor milyen teendővel kell folytatnom (a garázst kell kitakarítani még a nagy meleg előtt, elképzelni is nehéz jobbat...), de addig még van egy kis idő, úgyhogy megpróbálom megírni ezt a régóta esedékes posztot. Nem lesz átfogó és alapos, nézzétek el: ilyen gyatra éjszaka után örülök, ha egy kicsit össze tudom szedni a gondolataimat. Szóval: a mostanában egyre erősebb és egyre jobb internetes önsegítő cikkeknek és videóknak hála, egy ideje tudom, hogy én is a szuperérzékeny emberek közé tartozom.  Hogy ez áldás vagy átok, nehéz megmondani.  Biztosan kihagynám azt a részét, ahogyan mindent agyonelemzek magamban, ahogyan az emberek rezgései, hangulatai kihat

 Annyira nyár van, hogy nem is nagyon lehet mást tenni, mint alkalmazkodni hozzá, úgyhogy: 1. semmit nem intézünk házon kívül délelőtt 11 és délután négy között; 2. tegnap voltunk a strandon, és valószínűleg ma is megyünk; 3. elkészült a kovászos uborka, vettünk a piacon isteni kukoricát, sárgabarackot, illetve éppen az előbb ettem meg a dinnye utolsó falatjait; 4. minden lenge ruhát megpróbálok hordani x naponta, mert csak akkor akarom megtartani őket, ha van értelme; 5. mielőtt valamit felveszek a tennivalók listájára, átgondolom, hogy kánikulában biztos, hogy olyan fontos-e foglalkozni vele; 6. letöltöttem két házas magazint és Peter Attia könyvét angolul, hogy tudjak mit olvasni a besötétített szobában; 7. bármilyen sportcipőt, ágytakarót stb. kimosok, és egy óra múlva száraz lesz a napon; 8. reggelente gyorsan elvégzek valamilyen halaszthatatlan házimunkát, például ma a mosogatás mellett egy ablakot pucoltam meg és egy picit kertészkedtem; 9. délután két óra körül kötelezően szies