Nem magyalunk van, hanem mahóniánk. (Kösz, B., a javítást.) Hoztam a házhoz is, hátha megered. Kaptam a születésnapomra bokrokat, így most már van a hosszú kerítés mentén fekete berkenyénk, homoktövisünk és tamariszkuszunk is (utóbbiból kettő kis ágacska: konkrétan azt várom tőlük, hogy úgy fognak burjánzani, mint az autópályák mentén a hullámzó, rózsaszínű társaik). Május 1-jén megint várt a teraszon a szomszéd bácsitól egy saját kötésű csokor, bár nem is tudta, hogy (nem fertőző) beteg vagyok. Nagyon-nagyon jólesett. Ami még szenzációsabb volt, az az, hogy aznap még kaptam tőlük három hatalmas és nagyon szép szobanövényt. Ha meglátogatja őket az ember, csak azon törik a fejüket, mit adhatnának, pedig, mint kiderült, nekik volt évfordulójuk. (Vittem másnap olyan bonbont, amit tudom, hogy szeretnek.) Nem ott lakunk már, mégis voltunk lomizni a belvárosban: igaz, csak egy órát töltöttünk ott, de megtaláltuk a nekünk éppen kellő kaspókat, a világ legjobb felírócetlijeit, hófehér papírsza...