2012. november 27., kedd

A (római) roló, azaz raffroló

Először is: annyira bírom a nevét! 


Másodszor: a függöny nem minden helyiségben praktikus és legfőképpen: nem minden helyiségnek és stílusnak áll jól - szerintem. Vannak ugyan kedves és szép country-s konyhafüggönyök, a fürdőszobában pedig gyakran nem is használunk függönyt, mégis: a feszes, ablakkeretbe passzoló roló a gyerekszobától kezdve a nappalin át a konyháig nagyon szép, tiszta, ápolt hatást kelt. Olyan az ablakon, mint egy klasszul vágott frizura a fejünkön. :-)


A lakberendezési magazinokban mindig felfigyelek rá. Legjobban a visszafogott színű szobákba választott mintás változatok tetszenek, a roggyantott típus pedig kevésbé, de általában kifejezetten a rajongója vagyok!


A jó hír az, hogy itt és itt van egy nagyon klassz, képes varrási segédlet a római roló elkészítéséhez, angol nyelven, itt pedig magyar nyelven. A rossz hír az, hogy - miközben anyagtakarékos - elég sok minden kell hozzá; de lehetséges, hogy ezek mind nálunk is könnyedén kaphatóak, csak én nem tudok róla. Ha valaki tudja, hol vehetjük meg a hozzávalókat, ossza meg velünk (a második link kommentjei között is vannak lelőhelyek)!

Vegyessaláta, ötletadó képek raffroló témában:
























Hogy tetszik? És van-e valamelyikőtöknek raffrolója?

(forrás)

2012. november 23., péntek

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go... (zene bekapcs.)

Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer.

A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni, kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni. A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon.

A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg.

Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Freud biztosan megjegyezné, hogy a kizárólagos közléssel mintegy magamévá is teszem a birtokot, és khmm, némileg igaza lenne.

A látogatás után úgy éreztem, mintha beleszerettem volna valakibe/valamibe. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor történt velem ilyen: az első nizzai utamon; egy zseniális Marcus Miller-koncert után... hosszú ideig rajzolgattam a Duna-part homokjába a ház alaprajzát.


Milyen az a vidéki ház, amelyért egy fővárosi, komoly presztízsű ingatlannal rendelkező értelmiségi család szívesen feladja addigi életmódját?

Annak a háznak sokat kell adnia. Szinte elvárjuk tőle a Francia- és Olaszországban játszódó, romantikus házfelújítós könyvekben olvasott történeteket: a nagy lakókonyhát, amelyben Nigella, Jamie, Petrik Adrien és Frances Mayes nyomán pitéket süthetünk, a vadregényes kertet, a férfi- és női fürdőszobát, a nagyvonalú szalont. Eleganciát, szép arányokat és sok funkciót. Régi idők hangulatát. Jókait, Mikszáthot. Azt, hogy lelke legyen.

Döntsétek el, hogy a homokba rajzolgatás jogos volt-e.


































(Köszönöm, C., V. és Zs.!)